Lendvai Ildikó házelnök lehet
Katona Béla válthatja Szili Katalint az Országgyűlés élén
Szeptember elején dönthet az MSZP-frakció Szili Katalin házelnök utódjáról, a legesélyesebb jelölt Katona Béla frakcióvezető-helyettes, aki korábban azt jelezte, hogy 2010-ben nyugdíjba vonul - tudta meg az MTI hétfőn szocialista forrásból.
2009.07.06 14:05MTIAz MTI információ szerint még nincs hivatalos előterjesztés, de Katona Béla neve már a pécsi polgármester-választás idején is felmerült, mint aki Szili Katalin lehetséges utóda lehet, ha a házelnököt polgármesterré választják. A jelenlegi frakcióvezető-helyettes mellett szólhat az, hogy az MSZP-frakció egyik legtekintélyesebb tagja, aki 1990 óta részt vesz az Országgyűlés munkájában.
Politikai karrierjének méltó befejezése lehetne az Országgyűlés elnöki tisztsége, hiszen Katona Béla már korábban jelezte, a következő ciklusban nem kíván képviselő lenni, nyugdíjba vonul. Az 1944-ben született gépészmérnök, közgazdász végzettségű politikus 1988 májusától az MSZMP Központi Bizottsága tagja, majd az MSZP egyik alapító tagja és első budapesti elnöke, 1996 és 1998 között pedig az MSZP alelnöke volt. 1998-ban ő volt a párt főpolgármester-jelöltje, a jelöltségtől később visszalépett.
Katona Béla a Horn-kormány ideje alatt, 1994 és 1995 között a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányította tárca nélküli miniszterként, de lemondott, mert nem értett egyet a Bokros-csomaggal. 1998 óta frakcióvezető-helyettese az MSZP-nek, azóta négy frakcióvezetővel, Kovács Lászlóval, Nagy Sándorral, Lendvai Ildikóval és Mesterházy Attilával is együtt dolgozott. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az MSZP szombati, zárt ajtók mögött tartott kongresszusán jelentette be, hogy szeptemberben lemond posztjáról.
A politikus később újságíróknak azt mondta, a baloldal újjáépítése érdekében köszön el a szeptember 14-ei, első parlamenti ülésnapon, nem vállal tagságot az MSZP országos választási bizottságában, és "nem sarzsival, hanem baloldali politikusként" akar tenni a baloldal újjáépítésérét. Az MTI azon kérdésére, hogy vállalná-e a miniszterelnök-jelöltséget, azt közölte: nem vállal semmilyen posztot, nem posztban gondolkozik. Nem ez lesz az egyetlen változás szeptemberben az Országgyűlés vezetésében, hiszen az európai parlamenti képviselővé választott Áder Jánost az alelnöki poszton Pelczné Gáll Ildikó váltja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06