A problémákra kéne végre figyelni
Fidesz: Ne vegye semmibe a kormány a kisembereket!
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne vegye semmibe a munkásokat, alkalmazottakat, a kisembereket és figyeljen végre problémáikra - mondta az ellenzéki párt munkás és alkalmazotti tagozatának elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2008.02.06 16:35MTIA kormány megosztás és megalázás helyett inkább segítse ezt a réteget - fogalmazott Kontur Pál. A politikus azt követően beszélt erről, hogy Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke szerdán közölte: a MÁV a munkába álló dolgozóknak ötezer forint jutalmat ajánlott fel.
A Fidesz szerint a kormány ezzel a felajánlással lebukott, hiszen kiderült, "pénz van, csőstől van pénz" - mondta Kontur Pál. Hozzátette: a kormány szerdai "sztrájktörő döntésével" azt bizonyítja, hogy semmibe veszi a kisembereket, alkalmazottakat, munkásokat, az ő gondjaikat. Kontur Pál szerint a kormány felelőssége, hogy ma ötezer forint alamizsnaosztással lehet emberekre hatni.
Emiatt "szégyellje magát a kormány" - fogalmazott Kontur Pál, aki a kormány viselkedését antidemokratikusnak és szociálisan érzéketlennek minősítette. Mint mondta, a kormány azokat a sztrájkolókat, akik saját jogaikért, "jussukért" sztrájkolnak, szembeállítja ötezer forinttal, és próbálja eltéríteni őket attól, hogy demokratikus jogaikkal éljenek. Szerdán már harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, hiszen a szerdai egyeztetésen sem sikerült megegyezni a MÁV-társaságoknak és a VDSZSZ-nek a sztrájkkövetelésekről.
A szakszervezet továbbra is azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet-bérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV társaságok munkavállalóinak. A MÁV-START közölte: a követeléseket nem tudják kielégíteni.
Kapcsolódó írások:
- Marad a követelés és a sztrájk - Nincs egyezség a MÁV-START és a VDSZSZ között
- Felszólít a Fidesz: valósuljon meg időben az EKF programsorozat
- Tart a sztrájk - a MÁV bírósághoz fordult
- Orbán: a népszavazási vitát a Fidesz már megnyerte
- Az SZDSZ vitára hívja a Fidesz szakpolitikusait
- Fidesz: a kormánynak fontosabb a profit, mint a gyerekek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


