MSZP belső problémái kárt okoz az ország imázsának
Felszólít a Fidesz: valósuljon meg időben az EKF programsorozat
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozathoz kapcsolódó beruházások időben elkészüljenek - mondta Bánki Erik, a párt parlamenti képviselője szerdán Budapesten.
2008.02.06 12:10MTIA Fidesz utolsó figyelmeztetésként felhívja a kormány figyelmét arra, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Pécs város vezetésével közösen ezt a programot meg tudják valósítani, és a beruházások időben elkészüljenek - mondta sajtótájékoztatón az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke. Bánki Erik szerint az MSZP belső problémái az EKF program beruházásaira is kivetülnek, ami mérhetetlen károkat okoz az ország imázsának.
Kiemelte: a Nagy Kiállítótér megvalósításában olyan nagy a késés, hogy ez nagy mértékben veszélyezteti a sikeres lebonyolítást. Nem tartotta kizártnak azt sem, a beruházások csak 2010 közepére készülnek el, ami azt jelentheti, hogy elindul a kulturális évad és azt követően készülnek el a beruházások. Az EKF program megvalósításával kapcsolatos kormányzati és helyi magatartás veszélyezteti a beruházások megvalósulását - fogalmazott Bánki Erik.
Kitért arra, hogy Hiller István, a kulturális tárca vezetője és Bajnai Gordon önkormányzati miniszter nemrég kormánybiztos kinevezését javasolta, miután a helyi szocialisták láthatóan nem tudtak megbirkózni a feladattal. Mint elhangzott, a kormánybiztos a hírek szerint Suchman Tamás szocialista parlamenti képviselő lett volna, ám kinevezését a helyi szocialisták megakadályozták, így a korábban a kormányzat és a helyi szocialisták között kialakult feszültség tovább éleződött és emiatt "a kormány visszatáncolt".
A fideszes politikus kitért arra a szakértői anyagra, amelyet 324 millió forintért készíttetett a város vezetése. Közölte: ez a tanulmány a projekt jelenlegi állapotát értékeli, és meghatározza azokat a feladatokat, amelyek a sikeres megvalósításhoz szükségesek. Megjegyezte: a tanulmányt a város vezetése titkosítani kívánja, ami ellen a helyi ellenzék tiltakozik. Bánki Erik hangsúlyozta: szerdán jár le a 48 órás határidő, amelyet hétfőn adtak a városvezetésnek a tanulmány nyilvánosságra hozatalára. Ha ezt nem teszik meg még szerdán, akkor a pécsi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója bírósághoz fordul - jelentette ki.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy a kormány a kezdetekkor a beruházások és rendezvénysorozat megvalósítására biztosított 50 milliárd forintot mára 34 milliárd forintra csökkentette. Bánki Erik szerint úgy tűnik, "a hazugság árát az EKF-projektnek is meg kell fizetnie".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


