Alkalom az eltérő vélemények ütköztetésére
Az SZDSZ vitára hívja a Fidesz szakpolitikusait
Az SZDSZ azt kéri, hogy a Fidesz szakpolitikusai a következő hetekben sajtónyilvános vitákon vegyenek részt a liberálisokkal, ezeken mutassák be, miért javasolják a részvételt a népszavazáson és ott milyen döntésre buzdítanak. Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke erről szóló nyílt levelét hétfőn juttatta el az MTI-nek. A Fidesz kampányát vezető Tarlós István közölte: ő eddig is készen állt a vitára.
2008.02.04 17:46MTIHorn Gábor szerint a pártok igyekeznek saját álláspontjukat bemutatni, de még nem volt mód az eltérő vélemények ütköztetésére, a felelős döntést megalapozó viták lefolytatására. A tervek szerint az SZDSZ-t ezekben a nyilvános vitákban Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Magyar Bálint, az SZDSZ oktatáspolitikusa, volt oktatási miniszter képviseli majd.
A nyílt levelet a liberális ügyvivő egyszerre három fideszes politikusnak, Deutsch-Für Tamásnak, Tarlós Istvánnak és Kubatov Gábornak címezte, mert - mint írta - nem tudni, melyikük a kampány első számú irányítója, ezért mindhármójuknak szól kérés. "A Szociális Népszavazás 2008 kampányának politikai vezetőjeként eddig is készen álltam úgy az MSZP, mint az SZDSZ politikai vezetőivel vitára" - reagált Tarlós István az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A politikus furcsállja, hogy az SZDSZ kampányfőnöke azután hívja vitatkozni, miután az elmúlt héten ő nem részt az ATV-ben egy előre megbeszélt televíziós műsor felvételén.
Tarlós István hozzátette: a Magyar Televízióban már elindult egy vitaműsor, amelynek első részében Lendvai Ildikóval vitázott. Ezen a héten pedig - ismeretei szerint - Mikola Istvánnal, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusával az oldalán száll vitába Mandur Lászlóval és Kökény Mihállyal. Tarlós István úgy tudja, hogy a tandíj kérdésében is várható egy vita, amelyen Pokorni Zoltánnal együtt vesz majd részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


