A helyzetért az egyetem a felelős?
Az oktatási tárca 350 millióval tartozik a Semmelweis Egyetemnek
Az oktatási tárca 350 millió forinttal tartozik a Semmelweis Egyetemnek, mert fél éve nem törleszti a PPP-beruházás rá jutó terheit, a minisztérium szerint ezért az egyetem a felelős, ugyanis a támogatási keretet csak akkor lehet megnyitni, ha elfogadták az intézmény tavalyi pénzügyi beszámolóját.
2009.06.16 07:46Magyar NemzetA lapnak az egyetem gazdasági és műszaki főigazgatója azt mondta, nincs tudomásuk róla, hogy bármilyen dokumentumot késve adtak volna be, szerintük a csúszás oka a rossz szabályozás. Az idei finanszírozási szerződés megkötését ugyanis a tavalyi évről szóló beszámoló elfogadásához köti az állam, ám ezt csak tavasszal kell elkészíteni, miközben a tárcának már januártól törlesztenie kellene a PPP-beruházás rá eső részét.
A PPP-konstrukciós beruházásokba még Magyar Bálint oktatási minisztersége idején vágtak bele az intézmények, a program érvén magánbefektetők építettek, újítottak fel egyetemi épületeket, amiért az iskolák 20 éven keresztül törlesztenek a beruházónak - emlékeztet a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06