Magáncégek ne traffipaxoljanak!
Az MDF szerint nem kell maszek közlekedésrendészet
A Magyar Demokrata Fórum megütközéssel fogadta azt a tavaly decemberi kormányrendeletet, amely 2008 májusától lehetővé tenné, hogy magáncégek is traffipax-ellenőrzést végezzenek a közutakon.
2008.02.05 12:26ma.huAz MDF elfogadhatatlannak és károsnak tartja, hogy egyes közlekedésrendészeti feladatokat kiszervezve, magáncégek végezhessenek sebességmérést az utakon. A Magyar Demokrata Fórum szerint a közlekedésrendészeti feladatokat a rendőrségnek kell ellátni, a szükséges eszközök költségeit pedig az államnak kell fedezni. Az MDF ezért arra kéri a kormányt, hogy még a hatályba lépése előtt vonja vissza a rendelet - olvasható az MDF közleményében.
A Magyar Demokrata Fórum értetlenül áll egy olyan kormányzati szándék előtt, ami egy hatósági feladatot magánkézbe kíván adni, hiszen a sebességmérés nem lenne sem olcsóbb, sem gazdaságosabb. A rendelet szerint a magáncégek a behajtott büntetésekből fedeznék költségeiket és juthatnának nyereséghez, azonban a valóságban egyetlen cég sem működik azért, hogy jótékonykodjon, és veszteséget termeljen. Az MDF elfogadhatatlannak tartja egy ilyen hatósági feladat kiszervezését, meglátásunk szerint a gyorshajtási bírságokból befolyt összegeket a magánzsebek gyarapítása helyett baleset-megelőzésre, felvilágosításra, utánképzésre és forgalomszabályozásra kellene fordítani.
A sebességmérő készülékek magánkézbe adása amellett, hogy számos adatvédelmi, adatbiztonsági aggályt vet fel, komoly korrupciós veszélyforrás is, hiszen növelheti a visszaélések számát. A szabályozás ugyanis nem tartalmaz semmiféle garanciát annak érdekében, hogy a készülékek esetleges manipulálása megelőzhető és elkerülhető legyen. Emlékezetes, hogy az MDF már sok évvel ezelőtt felhívta a figyelmet annak szükségére, hogy a belterületi utakon az önkormányzatok is legyenek jogosultak a sebességet mérni és szabálysértési hatóságként eljárni.
"Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet az adatvédelmi, adatbiztonsági aggályokra. Egyúttal hiányoljuk az adatok továbbításával összefüggő szabályokat (a rendelet szerint ezt a közút kezelőjével vagy a rendőrséggel kötött megállapodás – tehát nem a jogszabály - tartalmazná). Ha a rendőrség a saját készülékeit erre a feladatra magáncégeknek adja ki, az még inkább felveti a kérdést, hogy igazán ki fog ebből profitálni" - olvasható Hock Zoltán sajtóközleményében.
A Magyar Demokrata Fórum arra kéri a kormányt, hogy még a rendelet hatálybalépése előtt bírálja felül az elképzelését. Konzervatív pártként valljuk, hogy a tervezett „maszek” közlekedés-rendészet a megelőzés és az elrettentés követelményének egyetlen elemében sem felel meg, ezért bevezetését ellenezzük.
Az MDF a tisztánlátás érdekében a következő kérdésekre vár választ:
A rendvédelmi szervek összevonásával a rendőrség állománya jelentősen kibővült, miért nincs erőforrás arra, hogy a sebességmérést is üzemeltesse?
Miért nem marad a bírságból befolyó összeg a rendőrségnél?
Ha a rendőrség mellett másokat is be kívánnak vonni ebbe a hatósági tevékenységbe, miért nem az önkormányzatok vagy a közterület felügyelet kapja meg ezt a feladatot?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


