"Börtönbe Gyurcsányékkal!"
OVB: alkotmánysértő a Jobbik szlogenje
Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!"; a testület erről szerda esti ülésén döntött.
2009.06.03 19:23MTIA testülethez azért fordult kifogással egy magánszemély, mert szerinte az ország számos pontján és szórólapon - valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom internetes oldalán - található szlogen ellentétes az alkotmánnyal, amely kimondja, hogy "a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők".
Arra hivatkozott, hogy a szlogen ezért nem felel meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak, és így sérti ezt a választási alapelvet. A kifogást megfogalmazó arra is felhívta a figyelmet, hogy a "Börtönbe Gyurcsányékkal!" szlogennel kapcsolatban az OVB már megállapította ugyanennek az alapelvnek a sérelmét, amit a Legfelsőbb Bíróság helyben is hagyott. Ennek ellenére a szlogen a mai napig látható a plakáton és a szórólapon, vagyis a párt nem tett eleget az eltiltásnak.
Ezért kérte az OVB-t, hogy a "Magyarország a magyaroké!" szlogennel kapcsolatban állapítsa meg annak alapjogsértő voltát, a "Börtönbe Gyurcsányékkal!" szlogennel összefüggésben pedig azt, hogy az azzal kapcsolatos eltiltásnak a Jobbik nem tett eleget, és kötelezze az európai parlamenti választáson induló mozgalmat arra: mindkét szlogent távolítsa el a plakátokról.
A vitában Halmai Gábor elnökhelyettes azzal érvelt, hogy a szlogen - szemben az Amerika az amerikaiaké! "befogadó" szlogennel - alkalmas a választók rosszhiszemű félrevezetésére, és azt sugallja, mintha a törvényben rögzített 13 nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó állampolgárok nem tartoznának abba a közösségbe, amit Magyarország jelent.
Balog József, az MCF Roma Összefogás Párt delegáltja szerint a Jobbiknak ebben a megnyilvánulásában "ott van a kirekesztés". Bordás Vilmos Fidesz-delegált ezzel szemben arról beszélt: a jelmondatot magát kell nézni. Mint mondta, a kisebbségek Magyarországon ugyanolyan magyarok, mint bárki, ezért nem támogatja a jogsértés megállapítását.
Novák Előd, a Jobbik delegáltja szerint a szlogen véleményt, politikai akaratot tartalmaz, azt, hogy Magyarország legyen a magyaroké, nem pedig tényállítást. Szoboszlai György, az MSZP delegáltja azon az állásponton volt, hogy a szlogen kirekesztő és az alkotmányba ütközik.
Kapcsolódó írások:
- Nem tartja szélsőségesnek a többség a Jobbikot
- Vona Gábor: a Jobbiknak van programja a válságra
- Medián: a Jobbik nézetei népszerűbbek, mint maga a párt
- Orbán: kizárt, hogy győztes választás után ne négy évig kormányozzunk
- EP-választás: 13-14 fideszes, 5-6 MSZP-s mandátum várható
- Az OVB helyt adott a Jobbik kifogásának
- Megrongálták a Jobbik két fővárosi irodáját
- Újra egymásnak ugrott az SZDSZ és a Jobbik
- A Jobbik a parlamentből kiábrándult szavazókra építi bázisát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06