"Nincsen szükség további áldozatokra"
Szekeres Imre: mi nem a halál, hanem az élet hősei akarunk lenni
Mi nem a halál, hanem az élet hősei akarunk lenni; olyan országot és világot akarunk építeni, amely fennmaradása nem követel több hőst, amelynek nincsen szüksége további áldozatokra - hangoztatta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Magyar Hősök Emlékünnepén tartott koszorúzáson, vasárnap Budapesten a Hősök terén.
2009.05.31 12:17MTIA miniszter a magyar történelem hőseit méltatva úgy folytatta: "de tudjuk, hogy elhatározásunk sikerét múltunk áldozatainak és mártírjainak köszönhetjük".
Népünk és hazánk fennmaradása nem a csoda műve volt, hanem az itt élők, egykori honfitársaink százezreinek cselekedetén múlott - hangsúlyozta a tárcavezető a Nemzeti Hősök Emlékművénél elmondott beszédében.
A beszéd elhangzása után az emlékkőnél koszorút helyezett el Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Szekeres Imre és Tömböl László vezérkari főnök, Varga Zoltán önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a parlamenti pártok képviselői, katonai attasék és civil szervezetek képviselői. Ezen a napon megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak az ország több pontján, tisztelegve a magyar katonák előtt, akik a történelem során védték és védik a hazát a külső ellenségtől, ideértve az Árpád-kortól kezdve egészen napjainkig mindazokat, akik fegyvert fogtak a hazáért, az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idejéből egyaránt.
Az Országgyűlés 2001-ben iktatta törvénybe a Magyar Hősök Emlékünnepét. 1925 és 1944 között nemzeti ünnep volt ez nap, ám a II. világháború után politikai üzenete és eszmeisége miatt a megemlékezést tiltották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


