XI. kerületi választások: második forduló vasárnap
Választások Újbudán vasárnap - egyik jelölt sem lépett vissza
Nem lép vissza egyik jelölt sem a vasárnap, Budapest 15. választókörzetében tartandó időközi parlamenti képviselő-választás második fordulójában azok közül, akik az első, érvénytelen választáson is megmérettették magukat.
2008.02.04 17:36MTIA főváros XI. kerületét, Gellérthegy és Szentimreváros térségét érintő választókerületben így újra indul Lakos Imre az MSZP és az SZDSZ, Rétvári Bence a Fidesz és a KDNP közös jelöltjeként, valamint Csapody Miklós az MDF, Fenyvessy Zoltán pedig a MIÉP színeiben. Az újbudai választást az októberben elhunyt Deák András (KDNP) megüresedett képviselői helyére kellett kiírni. A helyi választási bizottság már elfogadta a második forduló szavazólapját, melyen a négy jelölt ábécé-sorrendben követi egymást.
Az első forduló a szavazók alacsony részvétele miatt érvénytelen volt: a választásra jogosult mintegy 32 ezer polgár közül mindössze 12 ezren vettek részt a voksoláson. Rétvári Bence az érvényes szavazatok 67 százalékát, Lakos Imre a 20,3 százalékát, Csapody Miklós 9,7 százalékát, míg Fenyvessy Zoltán 3 százalékát kapta. Miután a részvételi arány nem érte el az ötvenszázalékos érvényességi küszöböt, ezért február 10-én újra az urnákhoz járulhatnak a 15-ös számú választókerületiek. A most vasárnapi választáson az érvényességi küszöb már csak 25 százalék; ha ezt nem érné el a választói részvétel, akkor új időközi választást írnak ki.
Budapest választókerületeiben a rendszerváltás óta csak egy alkalommal, 1991-ben írtak ki időközi parlamenti választást. Az erzsébetvárosi szavazást akkor azért tartották meg, mert a főpolgármesterré választott Demszky Gábor lemondott parlamenti mandátumáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


