Magyarországon ma ismét félnek az emberek
Antirasszista tüntetést tartanak ma Budapesten
A kirekesztés és a gyűlölet ellen rendez kulturális eseménnyel egybekötött tiltakozó megmozdulást ma délután Budapesten a Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom.
2009.05.16 12:22MTIA szervezők azzal hívják az embereket, hogy Magyarországon ma ismét félnek az emberek, mert származásuk, bőrük színe, gondolkodásuk vagy vágyuk természete miatt megbélyegzésnek, fizikai fenyegetésnek lehetnek kitéve. A rendezvényen a két szervezet alapítója, illetve vezetője, Iványi Gábor metodista lelkész és Horváth Aladár mond beszédet. Az eseményen több roma származású énekes és sikeres zenekar mellett fellép a világhírű gitárvirtuóz, Snétberger Ferenc is.
"Felhívjuk a közjogi méltóságokat, a pártokat, a civil szervezeteket és minden magánszemélyt, aki nem akar olyan országban élni, amelyben egyes polgártársaink megfélemlítésnek, üldözésnek vannak kitéve, hogy jöjjön velünk, és tiltakozzunk együtt a kirekesztés és a gyűlölet ellen" - fogalmazott a két szervezet. Bajnai Gordon miniszterelnök pénteki közleményében azt írta: kormánya szigorúan fellép mindenféle erőszak és kirekesztés ellen.
"Magyarország nem lehet olyan ország, amelyben elhatalmasodik a mindennapi erőszak és félelemkeltés. Nem lehet olyan ország, ahol erény vagy akárcsak bocsánatos bűn a rasszizmus, az antiszemitizmus vagy bármely csoport kirekesztése a társadalomból" - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hivatalos külföldi programja miatt személyesen nem lehet jelen a rendezvényen, de csatlakozik a kezdeményezéshez, és támogatásáról biztosítja a rendezvényt.
Szintén támogatását fejezte ki közleményben Demszky Gábor (SZDSZ) Budapest főpolgármestere, Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke pedig közölte, a liberális párt több vezető politikusával együtt részt vesz a demonstráción. Részvételi szándékát jelezte Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke mellett több más parlamenti politikus is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


