Az önkormányzat leállíttatná az építkezést
Szép kilátások: félrevezette a hatóságokat, tűzfalat húzott a ház lakói elé
Félrevezette a hatóságokat a tervezője annak az épülő belvárosi hotelnek, amelynek tűzfalát csak pár méterre emelték a szomszédos ház ablakaitól; az önkormányzat az építkezést is leállíttatná - olvasható a Belváros honlapjára feltett tájékoztatóban szerdán.
2009.05.06 16:22MTIKorábban az index.hu számolt be arról, hogy egy vállalkozó hatemeletes hotelt épített egy belvárosi ház udvarára úgy, hogy néhány lakó a gangról meg is érintheti a tűzfalat. A hírportál szerint az udvart teljesen kitöltő hotel legálisan, a kerület jóváhagyásával épült.
Az ügyben az alpolgármester belső vizsgálatot rendelt el és egy független igazságügyi szakértőt kért fel arra, hogy vizsgálja ki az esetet.
A szakértői véleményt az önkormányzat szerdán hozta nyilvánosságra a honlapján. Ennek összegzése szerint súlyos problémának tekinthető, hogy az építési engedély kiadása során az épület tervezője félrevezette a hatóságokat. Így alakulhatott ki, hogy a kivitelezés során az építtető túllépte a maximálisan megengedhető szintterületi mutatót.
Az önkormányzat sajnálatosnak tartja, hogy a másodfokon eljáró hatóság, a Közigazgatási Hivatal is jóváhagyta ezt a félrevezető tervezői számítást. A szakértői vélemény kitér arra is, hogy a Havas u. 2. szám alatti - ahol az elfalazott lakók élnek - és a Molnár u. 35. szám alatti - az épülő szálloda - épületek kölcsönösen átterjeszkednek egymás telkére. Ez a Havas u. 2. esetében egy több mint száz éves probléma, a Molnár u. 35. szám esetében viszont az építkezéssel alakult ki. Bár az is igaz, hogy a Molnár u. 35. alatti elbontott, régi épület ennél jobban terjeszkedett át a szomszédos telekre. Emellett további problémát jelent, hogy a Havas u. 2. szám alatti házban tíz-húsz évvel ezelőtt szabálytalanul gázkonvektorokat telepítettek a légudvar irányába.
A helyzetet a Molnár u. 35. szám alatti építkezés súlyosbította. Az önkormányzat segíteni kíván az érintett lakóknak, hogy az érintett lakásokban az égésterméket a kéményekbe vezessék el. Ezt a megoldást az önkormányzat saját költségén alakíttatja ki - áll a tájékoztatóban. Az önkormányzat a fennálló helyzet miatt haladéktalanul kéri a Fővárosi Ügyészséget - amely szintén vizsgálatot indított az ügyben -, hogy a Molnár u. 35. számú épület építési engedélyét semmisítse meg, és állíttassa le az építkezést. Ezzel egyidejűleg előkészíti az ingatlanra vonatkozó változtatási tilalomról szóló előterjesztést, és amennyiben az ügyészség megsemmisíti az építési engedélyt, úgy elrendeli a tilalmat mindaddig, amíg az építtető meg nem egyezik a Havas u. 2. társasház lakóival.
Ezenkívül az önkormányzat felkéri az építési és műszaki osztályt, hogy a kerületben található valamennyi légudvart helyszíni szemlén ellenőrizze, és az esetleg szükséges intézkedésekről készítsen javaslatot - áll a tájékoztatóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


