Kávé, cigi: no segély
Ez ám a szigor: nem jár segély a dohányosoknak
Gadácson csak annak jár segély, aki önhibáján kívül került a létfenntartását veszélyeztető élethelyzetbe. A segélyezetti körbe így nem tartoznak bele a dohányosok, az alkoholt, kávét fogyasztók és azok, akik nem művelik a kertjüket.
2009.04.28 09:19NépszabadságNem adnak segélyt a Somogy megyei Gadácson a dohányosoknak és a kávéivóknak. A helyi önkormányzat szerint ugyanis támogatás csak annak jár, aki önhibáján kívül került a létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe.
A képviselő-testület szerint önhibának minősül, ha a kérelmező és családja nem műveli a ház körüli kertet, ha kávét, cigarettát, alkoholt rendszeresen fogyaszt, vagy felelőtlen, költekező életmóddal veszélyezteti a család gazdasági létalapját.
Szabó László polgármester szerint nem kell szociális segélyt adni annak, akinek van pénze italra vagy cigarettára. A falu egyik lakosa, aki nem kapott támogatást, emiatt beperelte az önkormányzatot, a Somogy Megyei Bíróság pedig felfüggesztette a pert és az Alkotmánybírósághoz fordult az üggyel, kezdeményezve, hogy az önkormányzati előírásnak az önhibára vonatkozó utalásait semmisítse meg.
Az indítványnak az Ab helyt adott, mondván, a szociális törvény nem teszi lehetővé, hogy az átmeneti segély folyósításának feltételeit a helyhatóságok kiterjesztően értelmezzék. A polgármester ennek ellenére kitart álláspontja mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06