Kepes: nem hibáztam újságíróként
Kepes Andrást támadja a bolíviai kormány
Jogi lépéseket tesz a bolíviai kormány Kepes András újságíró ellen, aki még tavaly ősszel készített interjút Rózsa Flores Eduardóval - jelentette be társadalmi mozgalmak koordinálásáért felelős miniszterhelyettes helyi idő szerint pénteken. A férfival készített interjút kedden sugározta a Magyar Televízió.
2009.04.25 18:40MTIMinden lehetséges jogi lépést megteszünk az újságíró ellen az ország határain belül és kívül egyaránt, mert hallgatása veszélyeztette az ország integritását - mondta Sacha Llorenti.
A miniszter-helyettes szerint Kepes Andrásnak rögtön az interjú után tájékoztatnia kellett volna a magyar hatóságokat Rózsa Flores Eduardo terveiről, akik ezt követően nyilvánvalóan átadták volna az információkat a bolíviai szerveknek. Rózsa Flores Eduardo tagja volt annak a "terrorista csoportnak", amelyet közel másfél héttel ezelőtt számoltak fel a bolíviai Santa Cruzban. A Kepes-interjúban a Boliviába készülő Rózsa terveiről is beszélt.
Kepes András úgy véli, nem hibázott újságíróként Rózsa Flores Eduardo ügyében. A riporter azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy a bolíviai hatóságok bejelentették: jogi eljárást terveznek ellene, mert eddigi "hallgatása veszélyeztette" Bolívia integritását. "Mielőtt velem foglalkoznának, jó lenne, ha a saját bizonyítékaikkal előállnának, hogy vajon miért lőtték szitává ezeket az embereket, és milyen indokkal kínozták meg és tartják fogságban Tóásó Elődöt és társát" - hangsúlyozta Kepes András.
Az újságíró kiemelte: egyetért a magyar külügyminisztériummal, hogy ez bolíviai belügy. A riporter hozzátette: őt eddig senki nem kereste meg hivatalosan a bolíviai hatóságoktól. Hangsúlyozta: nem hibázott a kérdésben. "Egy újságírónak nem az a feladata, hogy alakítsa az eseményeket, hanem az, hogy dokumentálja, és a hátteret megvilágítsa" - fűzte hozzá. Kepes András szerint a rajtaütés is azt mutatja, hogy a bolíviai hatóságoknak a titkosszolgálatokon keresztül voltak információi, amit nem a Rózsa Flores Eduardóval tavaly készített és a héten sugárzott interjúból kellett megtudniuk - mutatott rá.
Arra a kérdésre, hogy az interjú elkészítése után megfordult-e a fejében, hogy a hallottakról bármelyik hatóságot értesítse, Kepes András azt mondta: amennyiben nem bűncselekmény előkészítéséről van szó, az újságírót ugyanúgy kötelezi a titoktartás, mint egy orvost vagy egy ügyvédet. Minthogy Rózsa Flores Eduardo bolíviai állampolgár volt a szülőhazájába ment, hogy - elmondása szerint - ott kimondottan védelmi szándékkal segítsen a saját szülőföldjének, Santa Cruznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


