"Szocialisták végre meghallják az emberek szavát"
Aláírásgyűjtési akció a "három csapás" törvényhez
Egy hónapig tartó aláírásgyűjtést folytat a Fidesz a büntető törvénykönyvet szigorító "három csapás" törvényjavaslat támogatására, az ellenzéki párt az akciótól azt reméli, hogy a szocialisták végre meghallják az emberek szavát, és napirendre veszik a fideszes javaslatot az Országgyűlésben.
2009.04.25 12:06MTIA fideszes politikus, valamint a KDNP-s Surján László szombaton a budapesti Ferenciek terén gyűjt aláírásokat a törvényjavaslat támogatása érdekében. A Fidesz még februárban nyújtotta be az Országgyűlésnek büntető törvénykönyvet jelentősen szigorító, három csapás néven megismert törvényjavaslatot, amely lényege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maximumának a kétszeresét kaphatja, ha pedig ez meghaladja a 20 évet, akkor a bírónak ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia.
A szigorítás az elfogadást követő hatvanadik napon lépne hatályba. A javaslat napirendre vételét azonban március elején leszavazta az Országgyűlés a szocialista képviselők többségének és az SZDSZ-frakciónak a támogatásával.
Cser-Palkovics András az MTI-nek azt mondta, az aláírásgyűjtési akciótól azt remélik, hogy az Országgyűlés meghallja az emberek szavát, és napirendre veszi a Btk. szigorítását. Rámutatott: a közvélemény-kutatások egyértelműen mutatják, hogy az emberek számára az egyik legnagyobb probléma a közbiztonság, illetve annak hiánya. Ezért túl azon, hogy a rendőrséget meg kell erősíteni, és büntetőeljárásokat fel kell gyorsítani, a büntető törvénykönyvet szigorítani is kell, és az emberek is ezt várják el a magyar parlamenttől – tette hozzá.
A fideszes politikus szerint az MSZP azonban ebben sem az emberekre hallgatott, hiszen a parlamentben nem volt hajlandó napirendre venni a Fidesz javaslatát.
A Fidesz ezért döntött úgy, hogy az emberekhez fordul az ügyben, ennek érdekében egyrészt levélben keresték meg a háztartásokat, valamint aláírásgyűjtési akciót indítottak, ami körülbelül egy hónapig fog tartani – mondta.
A Fidesz a "három csapás" törvény tervezetét az amerikai úgynevezett "három dobás törvény" (three strikes law) alapján készítette el. Az Egyesült Államokban a 90-es években terjedt el ez a gyakorlat az erőszakos cselekményeket elkövető, visszaeső bűnözőkkel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


