Demokratikus módon gyakorolnak nyomást?
Fidesz: aláírásgyűjtés kezdődik a három csapás törvényjavaslat napirendre vételéért
A Fidesz aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy bizonyítsa: van társadalmi támogatottsága a három csapás néven megismert törvénymódosító javaslatuknak - mondta Lázár János, a párt rendvédelmi munkacsoportjának vezetője szombaton, Budapesten.
2009.04.18 19:12MTIAz aláírás gyűjtés másik célja, hogy demokratikus módon gyakoroljanak nyomást az Országgyűlésre annak érdekében, hogy a Ház még a tavaszi ülésszakon tűzze napirendre a büntető törvénykönyvhöz benyújtott fideszes szigorító javaslatot - mondta Lázár János sajtótájékoztatón. A párt országgyűlési képviselője a részletekről azt közölte, hogy a Fidesz aktivistái az elmúlt napokban már megkezdték háromezer levél kézbesítését a háztartásoknak, amelyben tájékoztatást adnak a kezdeményezésről.
Ezt követően kezdődik - már a mostani hétvégén - az aláírások gyűjtése. Terveik szerint ez a munka egy hónapig tart majd. A politikus emlékeztetett arra, hogy közbiztonság romlásának megállítása érdekében a Fidesz amerikai mintára dolgozta ki a három csapás néven megismert javaslatot. Ennek lényege, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövető visszaesők esetében a harmadik eset után minimálisan megduplázódna a büntetés, de ha a büntetési tétel eléri a húsz évet, akkor ez ténylegesen letöltendő életfogytiglani szabadságvesztés lenne.
Emlékeztetett arra is, hogy az Országgyűlés korábban már elutasította e javaslat tárgyalását. Lázár János közölte: a büntetés-végrehajtás országos parancsnokánál a közelmúltban tájékozódott a feltételekről, s az adatok alapján elmondható, a szigorítás nem okozna túlterheltséget a BV-intézetekben. Az USA mellett Szlovákiában, de már európai országban is van hasonló gyakorlat - mondta Lázár János, aki megjegyezte: Szlovákiában a szigorítás után mintegy 40 százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma. A Fidesz a három csapás törvény tervezetét az amerikai úgynevezett "három dobás törvény" (three strikes law) alapján készítette el. Az Egyesült Államokban a 90-es években terjedt el ez a gyakorlat az erőszakos cselekményeket elkövető, visszaeső bűnözőkkel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06