Már az élethez való jogunk sincs meg!
Három Csapás Törvénnyel nagyobb lenne a közbiztonság!
Romokban hever a közbiztonság, a kormány képtelen állampolgárait megvédeni - szögezte le Lázár Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
2009.02.24 12:11fidesz.huNavracsics Tibor emlékeztetett: február 12-én kezdeményezték a Btk. radikális megszorítását, majd február 17-én nyújtották be a Három Csapás törvényjavaslatot.
"Az elmúlt egy hétben újabb aggasztó dolgok történtek" - hívta fel a figyelmet a frakcióvezető, rámutatva: hét nap alatt több mint negyven jelentős bűncselekmény történt Magyarországon.
Lázár János a Három Csapás törvényjavaslattal kapcsolatosan kifejtette: Kalifornia után Szlovákia 2003-ban vezette be a törvényt, melynek hatására 2007-ig 39 százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, az emberöléseké pedig 37 százalékkal. Sem az MSZP, sem a kormány nem reagált a javaslatunkra - jegyezte meg Lázár János, kiemelve: az Országgyűlésnek a jövő héten már tárgyalnia kell a Három Csapásról.
A Fidesz ragaszkodik a törvényjavaslathoz, hiszen a kormány már az élethez való alapvető jogot sem tudja biztosítani állampolgárai számára. Mint fogalmazott, a rendőrség mielőbbi megerősítésére, a büntetőeljárások felgyorsítására és a Három Csapás törvényjavaslatára van szükség a jelenlegi helyzetben. Hozzátette: a külföldi példák egyértelműen megmutatják, hogy a törvény visszatartó erővel bír.
Az elmúlt egy hétben negyven személy elleni erőszakos bűncselekmény történt - szögezte le Lázár János, aki arra szólította fel a rendészeti minisztert, tisztázza, mi történt a veszprémi gyilkosság estéjén, mondja meg pontosan hány rendőr volt szolgálatban, hány rendőr és bíró tartózkodott a bárban, és miért nem tudták megvédeni a kiváló sportoló életét. Meggyőződésünk szerint a Három Csapás korábbi bevezetésével megelőzhető lett volna Olaszliszka, Kiskunlacháza és Veszprém is - fűzte hozzá végül a fideszes honatya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


