Léderer: beigazolódott a politikai terrorizmus
Jobbikot vádolja a tiszalöki gyilkosságért az SZDSZ?
A Gusztos Péter által említett politikai terrorizmus beigazolódott, mert a jelenleg ismert adatok szerint úgy tűnik, hogy Tiszalökön ugyanúgy kellett meghalnia egy embernek, mint korábban Tatárszentgyörgyön és Nagycsécsen - mondta az MTI-nek Léderer András, az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezetének elnöke.
2009.04.23 19:15MTIA liberális ügyvivő úgy fogalmazott, hogy két hete a közeli Tiszaeszláron hangzott el Schuszter Lóránt elhíresült mondása, március végén pedig a Jobbik tartott Tiszavasváriban a Magyar Gárda által biztosított gyűlést. (A Népszabadság április 6-án írt arról, hogy Tiszaeszláron gyűlöletkeltő, antiszemita kijelentés hangzott el a Magyar Nemzeti Front (MNF), a Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom április 4-én tartott rendezvényén.
A rendezvényen Schuszter Lóránt, az MNF elnöke azt mondta: "Régen a magyarok ácskapoccsal szegezték oda a turbánt az elfogott törökök fejéhez". Majd azt kérdezte: "El tudjátok-e ezt képzelni a kipával?") A politikus szerint "az hogy a neonáci Jobbik nyíltan cigányozik és zsidózik, egyértelműen oda vezet, hogy ártatlan embereket ölnek meg a származásuk miatt".
A Tiszalökön tartózkodó Léderer András azt mondta, hogy az SZDSZ tőle telhetően segíteni próbál az áldozat hozzátartozóinak és ezért a család kérésére segítenek beszerezni a virrasztáshoz szükséges eszközöket. Az Új Generáció elnöke kitért arra is, hogy beszélt a helyi kisebbségi önkormányzat egyik tagjával, illetve a hozzátartozókkal, akik elmondták neki, hogy a helyszínre érkező mentők mindent megtettek az áldozat megmentésének érdekében, a rendőrök is hamar kiérkeztek és már az éjszaka folyamán megkezdték a helyszínelést, illetve jelenleg is a településen tartózkodnak, hogy megnyugtassák a megrémült helybelieket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06