Hurok a MÁV nyaka körül: egyre jobban szorítják
20 ezer vasúti dolgozó lapátra kerülhet
A Fidesz szerint húszezer vasúti dolgozó munkahelye, közvetve pedig 150-200 ezer vasúttal munkába járó ember állása kerülhet veszélybe a MÁV-ot érintő megszorítások miatt - hangsúlyozta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2009.04.23 10:39MTIAz Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere szerint a napokban kiderült, hogy az MSZP-csomag megszorításai között a MÁV finanszírozását 50 milliárdos, egyes információk szerint pedig 80 milliárdos elvonás érintheti.
Úgy vélte, hogy ha ezt a megszorítást végrehajtják, az a jelenlegi menetrendet a felére csökkenti, ez pedig azt jelenti, hogy a dolgozók létszáma is jelentős mértékben, legalább a felével csökkenne. Mivel jelenleg 40 ezer ember dolgozik a vasútnál, ez a lépés 20 ezer vasúti dolgozó munkahelyét érintené közvetlenül - tette hozzá. Fónagy János szerint emellett azonban a megszorítás további 150-200 ezer vasúttal munkába járó ember állását is veszélybe sodorja.
Kapcsolódó írások:
- Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a VDSZSZ között
- Reformszövetség: fele pénzből is ugyanúgy működhetne a MÁV
- Rontotta a MÁV-besorolást az S&P
- Sztrájkkal fenyeget a VDSZSZ MÁV-START-nál működő választmánya
- A VDSZSZ alelnöke feljelentést tett a MÁV-székház ügyben
- Továbbra sincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06