Négy közös törvénymódosítási javaslat
Fidesz-MSZP összefogás önkormányzati ügyekben
Négy közös törvénymódosítási javaslatot is beadtak fideszes és MSZP-s polgármesterek önkormányzati ügyekben, ebből hármat Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Botka László Szeged szocialista városvezetője jegyez.
2009.04.22 17:48MTIKósa Lajos és Botka László közös indítványai közül az egyik lehetővé tenné az elektronikus ügyintézést az önkormányzati adóhatóságoknál is, a másik a helyi önkormányzatok közoktatási faladatait érinti, a harmadik pedig az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényt változtatja meg.
Emellett az Országgyűlés előtt van 13 fideszes és szocialista polgármester közös javaslata is, amely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt módosítja.
A megyei jogú várost vezető polgármesterek javaslatukat azért adták be, mert egy 2009 januárjában életbe lépett módosítás szerint a megyei jogú városi önkormányzatoknak a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokon túl biztosítaniuk kell az otthont nyújtó ellátást és az utógondozói ellátást is.
A polgármesterek szerint ugyanakkor a pénzügyi forrás nélküli feladatellátási kötelezettség még nehezebb helyzetbe hozza az egyébként is forráshiányos önkormányzatokat.
Ezért azt javasolják, hogy álljon vissza a 2008 december 31-i állapot, vagyis ismét csak a megyei és fővárosi önkormányzatok legyenek az otthont nyújtó ellátásra kötelezettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


