"Ki legyen a harmadik erő?"
SZDSZ: létező jelenség a politikai terrorizmus Magyarországon
Ma Magyarországon létező jelenség a politikai terrorizmus, amely egyértelmű eszmei, személyi és szervezeti összefüggésbe hozható a magyar szélsőjobboldallal és pártjával, a Jobbikkal - közölte Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
2009.04.18 12:37MTIA liberális politikus kifejtette: ma még "csak" az van veszélynek kitéve, akinek politikai szerepvállalása nem tetszik a támadások mögött álló erőknek, illetve az, akinek bőrszíne eltér másokétól. Ha azonban így mennek tovább a dolgok Magyarországon, akkor elég lesz mást mondani, vagy mást gondolni ahhoz, hogy valaki veszélybe kerülhessen - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, abnormális, hogy a közszereplők, illetve rokonaik a megveretés, a fizikai erőszak veszélyének, olykor pedig halálos fenyegetéseknek vannak kitéve.
Gusztos Péter utalt Kövér László péntek esti megszólalására is, miszerint a Jobbik nem barátja, nem szövetségese, legjobb esetben is csak ellenfele a Fidesznek. A liberális ügyvivő szerint a Fidesz országos választmányának elnöke elismerte, hogy pártja nem szembehelyezkedik a Jobbikkal, hanem versenyez a szavazóiért. A Fidesz nem azt mondja - folytatta Gusztos Péter -, hogy elfogadhatatlan, amit ez a politikai erő képvisel, hanem - a szavaikat átvéve - megpróbálja megszólítani szavazóikat.
A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta a liberális politikus, hogy a párt európai parlamenti (EP) listavezetője minden utcai demonstráció alkalmával - jogvédelem címszó alatt - a hatóságok elleni erőszakra biztatja a tüntetőket. Úgy vélekedett, hogy a szélsőjobboldali politikusok nem egy megszólalásukban nyilvános politikai megrendelést fogalmaznak meg erőszakos cselekmények végrehajtására. "Nem lehet tudni, hogy ezekre a terrorcselekményekre a konkrét utasítást ki adja, de hogy a megrendelések kiknek a szájából hangzanak el nyilvánosan is, azt valamennyien látjuk" - fogalmazott.
A szabad demokrata ügyvivő a tájékoztatón bemutatta a párt egyik plakátját, amelynek címe: "Ki legyen a harmadik erő?" - a liberálisok vagy a szélsőjobboldal? Az EP-választáson alkalom nyílik arra, hogy a szavazók megmutassák: Magyarországot nem képviselheti az unió parlamentjében az európai értékeket megvető, kirekesztő szélsőjobboldali párt - emelte ki Gusztos Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


