Nem látjuk a labdamenet végét
Draskovics: személyi kérdésekről nem volt szó
Személyi kérdésekről nem volt szó, a beszélgetés szakmai jellegű volt - így értékelte újságíróknak Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Bajnai Gordon kormányfőjelölttel folytatott szerdai megbeszélését.
2009.04.08 18:22MTIA Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium épületéből távozó Draskovics Tibor arra az újságírói felvetésre, hogy az SZDSZ egyik feltétele állítólag az volt, hogy az igazságügyet és a rendészetet másnak kellene vezetnie, úgy reagált: "majd ha valaki nekem elmondja, hogy ő mit gondol, akkor én majd elmondom neki, hogy én erről mit gondolok".
Kifejtette: többek között arról beszéltek Bajnai Gordonnal, hogyan kell továbbvinni azt a programot, amelyet a közbiztonság megerősítése érdekében elindított az igazságügyi és rendészeti tárca. Hozzátette: áttekintették azokat a nagy kodifikációs feladatokat is, amelyek a minisztérium előtt állnak.
Megerősítették továbbá, hogy a tárca által kidolgozott korrupcióellenes javaslatcsomagot, amelyet a kormány szerdán első olvasatban jóváhagyott, az új kormány is központi elemnek fogja tekinteni - jegyezte meg. Az igazságügyi tárca vezetője után Bajnai Gordon Gyenesei István önkormányzati minisztert fogadta.
A gazdasági tárca épületéhez megérkező Gyenesei István arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök-jelölt jelezte-e neki, hogy számítana a munkájára, a sportnyelvet idézve azt mondta: "szerva ott".
"A labdamenetnek a végét még nem látjuk" - mondta később, amikor kijött a minisztériumból.
A megbeszélés után az újságírókkal azt közölte, hogy egy válságkezelő programról volt szó, amely nyilván az önkormányzati ágazatot is érinti majd. Arról, hogy marad-e önkormányzati miniszter, nem volt szó - jegyezte meg. Úgy fogalmazott: "a feladatok fontosak, nem az a kérdés, ki végzi, én vagy más, a lényeg az, hogy működjenek az önkormányzatok".
Eredetileg Göncz Kinga külügyminiszter és a tárca államtitkára, Horváthné Fekszi Márta is szerdán folytatott volna megbeszélést Bajnai Gordonnal, de az MTI külügyi forrásból úgy értesült, hogy a megbeszélést a miniszterelnök-jelölt elfoglaltsága miatt elhalasztották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06