Számítógépes rendszerben a hiba
Három riasztó nem működött a paksi atomerőmű körzetében
Három riasztó nem működött a paksi atomerőmű körzetében a hétfőn tartott morgató próbán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2009.04.06 18:45MTISzentes György szóvivő elmondta: az atomerőmű három megyét érintő, harminc kilométeres körzetében lévő 227 berendezés közül 224 szólalt meg. A morgató próbán egy paksi, egy bölcskei és egy kölesdi sziréna nem működött.
Beszámolt arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vegyi üzemek térségében százszázalékosan üzemelt a szirénarendszer. Közölte azt is, hogy az OKF nem látta szükségét a március eleji hangos üzemű próba megismétlésének, amelyet azért tartottak volna meg, mert egy hónappal ezelőtt jelentős számban bizonyultak hibásnak mindkét térségben a jelzőberendezések.
A szóvivő ezt azzal indokolta, hogy már kiderült: nem az eszközök, hanem egy átjátszóállomás, illetve a számítógépes rendszer okozta a hibát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


