Az "Igen, igen"-ből, Hát, igen lett!
Lendvai: nem szégyelljük Gyurcsányt, büszkék vagyunk rá
Nem szégyelli, hanem büszke a Gyurcsány Ferenc vezette kormány eddigi munkájára és a pártelnök-miniszterelnökre az MSZP - mondta Lendvai Ildikó pártelnökjelölt a vasárnapi kongresszuson.
2009.04.05 13:09MTI, Fotó: MTILendvai Ildikó felidézte, amikor annak idején Gyurcsány Ferenccel együtt és neki énekelték az MSZP "Igen, igen" című kampánydalát. Mint mondta, a nehéz úton a büszke "igen, igenből" egy idő után töprengő "hát, igen" lett. A pártelnökjelölt hangsúlyozta, mindezek ellenére, most ismét azt mondják neki, hogy "igen, igen".
Egyrészt igent mondanak arra, amit kormány csinált az elmúlt években. Jellemzése szerint sok kapkodással, kuszasággal, hol túl sok, hol túl kevés beszéddel, de arra mentek vele, amerre menni kellett, egy modernebb Magyarország felé. "Nem szégyelljük, büszkék vagyunk rá, nem szégyellünk, büszkék vagyunk rád" - jelentette ki Lendvai Ildikó a leköszönő pártelnök-miniszterelnökre utalva. Lendvai Ildikó közölte, a második igen annak szól, amit együtt megtanultak. Nem elég a jó cél felé bátran hajózni, hanem kell hozzá az olajozott hajógépezet és annak valamennyi alkatrésze is.
Nem elég a messzire látó kapitány, kell hozzá a jól szervezett csapat is - tette hozzá a pártelnökjelölt. Véleménye szerint, amikor Gyurcsány Ferenc látta, hogy akadozik a gépezet, akkor megpróbált minden poszton ott lenni, és amikor már nem volt mivel fűteni a gépezetet, "magát gyújtotta lángra", hogy továbbmenjen a hajó. "Szép volt kapitány, köszönjük kapitány!" - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


