"Kitartok a programom mellett"
Bokros: én voltam az egyetlen!
Én voltam az országban az egyetlen olyan politikus, aki családja jólétét kockára tette azért, hogy az ország helyzete javuljon - mondta az expénzügyminiszter.
2009.03.30 07:51hirado.huSemmiféle kisstílű játékot nem játszom. Kitartok a programom mellett – jelentette ki Bokros Lajos a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
A Horn-kormány pénzügyminisztere elismerte, felhatalmazást adott arra, hogy bedobják a nevét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hajlandó szakítani a programjával és a szocialistákét valósítja meg.
Arra a kérdésre, hogy ha a programját megvalósíthatta volna, elvállalja-e a szocialisták miniszterelnök-jelöltségét, úgy válaszolt: nem foglalkozzunk már ezzel! Mindenki számára lealacsonyító. Én voltam az országban az egyetlen olyan politikus, aki családja jólétét kockára tette azért, hogy az ország helyzete javuljon – fogalmazott az MDF EP-listavezetője.
Beszélt arról is, hogy az elmúlt egy hétben szóba került 18 lehetséges kormányfőjelölt közül ő az egyetlen, aki részletes, kidolgozott, következetes, publikált programmal rendelkezett. Arra a felvetésre, hogy Kopits György, a Költségvetési Tanács vezetője a Magyar Nemzetnek egy második IMF-hitel felvételének szükségességéről beszélt, úgy reagált: akármilyen kormány is lesz, annak el kell kezdeni tárgyalni egy újabb IMF-csomagról. Hiszen a mostani egy évre szól, és nem gondolhatjuk komolyan, hogy a magyar gazdaság jövő áprilisban is számottevően jobb állapotban lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


