Az alkotmány szerint nincs erre mód
Nem jogszerű Gyurcsány távozásának módja?
Az alkotmány szerint nincs arra mód , hogy a kormányfő konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezzen maga ellen; hiába csatlakozik hozzá a képviselők egyötöde, az eljárás nem lenne jogszerű - állítja Pokol Béla jogászprofesszor a Magyar Nemzet hétfőn megjelent számában.
2009.03.30 07:08Magyar Nemzet, Fotó: MTIAz egyetemi tanár szerint Gyurcsány Ferencnek írásban be kellett volna nyújtania a lemondását a köztársasági elnökhöz. Hozzátette: a különféle fórumokon tett nyilatkozatai tartalmilag egyébként lemondásnak tekinthetők.
A jogászprofesszor meglepőnek nevezte Sólyom László köztársasági elnöknek azt az állásfoglalását, amelyben alkotmányosnak nevezte a kormányfő távozásának ezt a módját. Szerinte azért sem kezdeményezhet Gyurcsány Ferenc maga ellen konstruktív bizalmatlanságit, mert ezzel elvonja az államfőtől a miniszterelnök kiválasztásával kapcsolatos jogkörét.
Pokol Béla azt mondta: ha az Országgyűlés többsége megszavazza a kormányfő által javasolt, s a képviselők egyötöde által benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványt, az államfő az alaptörvény értelmezését kérheti az Alkotmánybíróságtól.
Kezdeményezhetné, hogy a bírák döntsék el: igénybe veheti-e a kormányfő a konstruktív bizalmatlansági indítványt a lemondás helyett. Ugyancsak indokoltnak tartaná Pokol Béla, ha még azelőtt megkeresné az államfő az Alkotmánybíróságot, mielőtt kinevezi a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal megválasztott kormányfő kabinetjének tagjait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


