Bokros nem kíván részt venni az MSZP játékában
Dávid Ibolya: az SZDSZ az MDF programját választotta
Az SZDSZ pénteki döntésével az MDF programját választotta - mondta Dávid Ibolya. A Magyar Demokrata Fórum elnöke közölte: ők továbbra is a parlament feloszlatását szorgalmazzák.
2009.03.27 18:41MTI"Egyvalami bebizonyosodott: az SZDSZ is belátta, hogy két alternatíva között lehet választani: a programtalan Fideszé és az őszinte MDF-es politika között. Az SZDSZ döntött: az MDF programjára szavaz" - hangsúlyozta Dávid Ibolya.
Az MDF a kisebbségi kormány megalakulása óta szorgalmazza a parlament feloszlatását - mondta a pártelnök az MTI kérdésére.
A politikus arról is beszélt, hogy Bokros Lajos külföldön van, nem elérhető. Bokros Lajos következetes ember, mint ahogy azt a vasárnapi, Nincs elvtelen alku! című közleménye is tanúsítja - mondta az MDF elnöke. A párt európai parlamenti listavezetője közleményében kiemelte: a Magyar Demokrata Fórum támogatja az Országgyűlés feloszlatását. Ha ez nem történik meg, az MDF egyeztetést kezdeményez az ellenzéki pártokkal, hogy közös miniszterelnököt jelöljenek.
"Ha mégsem alakul ki többség, az MDF és jómagam akkor sem kívánok részt venni az MSZP hatalmi játékában. Bármely más párttal csak abban az esetben hajlandó az MDF és jómagam együttműködni, ha a programjuk a nemzet érdekében nem tartalmaz semmilyen, az állampolgárokat megtévesztő vagy a válságot elmélyítő elemet" - írta Bokros Lajos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


