Előzetes letartóztatásban a képviselő
Az ingatlanpanamákról elhíresült Hunvald Györgyöt visszahívták a szakbizottságokból
Az MDF segítségével visszahívta a szakbizottságokból a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója a közgyűlés csütörtöki ülésén az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald Györgyöt. A Steiner Pál MSZP-frakcióvezető által jegyzett indítványt az MSZP-SZDSZ-MDF támogatta, a Fidesz-KDNP nem vett részt a szavazásban.
2009.03.26 10:27MTIA félórás várakozás után lefolytatott ugyancsak félórás napirendi vitában minden minősített szavazást igénylő javaslatot, még a napirendet is, az MDF támogatásával fogadta el a közgyűlés. A Fidesz-KDNP-vel együtt szavazó SZDSZ-esek segítségével került napirendre a pénzügyi ellenőrző bizottság által a csepeli szennyvíztisztító beruházással összefüggésben lefolytatott vizsgálati jelentés.
Ugyancsak az SZDSZ támogatásával került napirendre az a fideszes javaslat, amely a Bogdáni úti buszvégállomással összefüggő kártalanítási kérdésekről szól. Az MSZP-sek mindkét esetben tartózkodtak.
Lakos Imre (SZDSZ) téves szavazása miatt, illetve mivel ekkor még nem voltak a teremben az MDF-esek, első körben nem került napirendre az Andor utca kiszélesítését lehetővé tevő előterjesztés.
Lakos Imre, aki a XI. kerület alpolgármestere is, a napirend végszavazása előtt új szavazást kért ez ügyben, s mivel ekkor már megérkeztek az MDF-esek, a testület napirendre vette a javaslatot.
Németh Szilárd (Fidesz) visszavonta azt az előterjesztését, amelyben belső vizsgálatot kezdeményezett a BRFK-nál amiatt, hogy március 15-én két, Gyurcsány Ferencet az utcán kritizáló fiatalt a Gyorskocsi utcában meztelenre vetkőztetve megaláztak a rendőrök.
A fideszes politikus közölte, hogy felvetésére a városrendészeti bizottság előző napi ülésén megnyugtató választ kapott.
Kapcsolódó írások:
- Összeférhetetlenség miatt nem képviselhetik ügyvédei Hunvaldot
- Hunvaldnak könyörög a fővárosi MSZP
- Előzetes letartóztatásba helyezték Hunvald Györgyöt
- Az ügyészség ma dönt Hunvald előzetesének indítványozásáról
- Őrizetbe vették Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét!
- Hunvaldot a napokban meghallgatja az ügyészség
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


