A köztársasági elnök feloszlathatná a parlamentet
Sólyom László megszólalt: az előre hozott választások jelenhetik a kiutat
Sólyom László a kormányválságról beszélt a Magyar Televíziónak adott exkluzív interjújában!
2009.03.25 12:08hirado.hu/MTICsak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában szerdán.
Hozzátette: csak egy ilyen kormánynak lenne elég háttere ahhoz, hogy hosszú távú, többéves programot megvalósíthasson, és így ki tudja vezetni az országot a válságból.
Kiemelte: a konstruktív bizalmatlansági indítvány olyan eszköz, mely alkotmányosan ebben a helyzetben nem kifogásolható, azonban tudni kell, hogy kizárólag egy személyi döntésről szól, egy régi miniszterelnök helyett új miniszterelnököt választanak meg, az új kormány programját pedig nem kell sem bemutatni, sem megvitatni.
Ez a jelenlegi kísérlet kifejezetten átmeneti és rövid távú válságkezelést céloz meg - mondta. Hozzátette: "ez az az eszköz, az összes lehetséges technika közül, mely a legkevésbé demokratikus".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


