Lakosság: 10 millió 28 ezer fő volt
KSH: gyorsul a népesség fogyása az országban
Idén januárban kevesebben születtek és többen haltak meg az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban; a természetes fogyás 3384 főről 3849 főre emelkedett, a népesség lélekszáma 10 millió 28 ezer fő volt - közölte szerdán közleményben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.
2009.03.25 10:57MTIAz előzetes adatok szerint januárban 8383 gyermek született, ami 2,1 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, és ez 177-tel kevesebb újszülöttet jelent.
A halálozások száma 12 232 volt, ami 2,4 százalékkal, azaz 288-cal több, mint a tavalyi év első hónapjában.
Ezer lakosra 9,8 élveszületés és 14,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,4 ezrelékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Idén januárban ezer élve születésre 5,0 csecsemőhalálozás jutott, az egy évvel korábbinál 1,9 ezrelékponttal kevesebb.
A házasságkötések száma alacsony szinten stagnál. Januárjában 1051 házasságkötés volt, lényegében ugyanannyi, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötési arányszám 1,2 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel.
A születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése következtében a természetes fogyás a tavaly januári 3384 fővel szemben ez év első hónapjában 3849 fő volt, 465-tel több az egy évvel korábbinál, százalékban kifejezve a tavaly januári 4,0 ezrelékről 4,5 ezrelékre nőtt.
A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága a természetes fogyásnál kisebb mértékben, mintegy 3000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 28 ezer fő volt - tartalmazza a KSH gyorstájékoztatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


