Minden szempontból megfelel
Surányi lehet a nyerő! De a Fidesz akarja-e?
Laphírek szerint továbbra is Surányi György az egyetlen olyan személy, aki minden szempontból elfogadható az MSZP és az SZDSZ számára, és akiről a nemzetközi piacok is elhiszik, hogy képes lesz levezényelni egy olyan brutális kiadáscsökkentési programot, melyet az új nemzeti egységkormánynak kell végrehajtania.
2009.03.24 06:57Népszabadság, Magyar Hírlap, NépszavaCsakhogy a volt jegybankelnök állítólag csak akkor vállalna miniszterelnökséget, ha a Fidesz legalább elfogadná a jelölését.
Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus egyetem rektora, Surányi György, egykori jegybankelnök és Békesi László volt pénzügyminiszter, Reformszövetség gazdaságpolitikai munkacsoportjának vezetője - a Népszabadság értesülései szerint ezek a nevek hangzottak el az MSZP és az SZDSZ tegnapi egyeztetésén, melyen az egykori koalíciós pártok a lehetséges kormányfőjelöltekről tárgyaltak.
A lap úgy tudja, Glatz a liberálisoknak, Békesi a szocialistáknak nem tetszett, Mészáros pedig nem akar miniszterelnök lenni. Surányival kapcsolatban az a hír terjedt el, hogy csak abban az esetben vállalná a miniszterelnökséget, ha a Fidesz nem is támogatná, de tudomásul venné a jelölését.
A korábban a miniszterelnök-jelöltek közé sorolt Simor András jegybankelnök hétfőn egyértelművé tette: egyik párttól sem keresték meg, de ha megkeresnék, akkor sem vállalná a miniszterelnökséget. A Magyar Hírlap azt állítja: az SZDSZ vezetése és Gyurcsány Ferenc már rég megállapodtak az új kormányfőjelöltről. A keresgélés színjátéka az MSZP-frakció ‘megdolgozásához’ kell.
A lapnak az MSZP elnökségének egyik tagja azt mondta: két hete tudott Gyurcsány lemondási szándékáról és arról, hogy folyamatosan szondáztatták a lehetséges utódokat. Az újság az eddig felvetett lehetséges kormányfőjelölteken túl megemlíti a többi közt Bodnár Zoltánt, az Eximbank elnökét is.
Mindezen felül azt írja: a nemzeti kormány elnevezést a baloldalon azért találták ki, hogy az új kormányba bevonjanak néhány emblematikus, fideszes kötődésű szakembert is, köztük Chikán Attilát.
A Népszava úgy tudja, továbbra is Surányi György az egyetlen olyan személy, aki minden szempontból elfogadható az MSZP és az SZDSZ számára, és akiről a nemzetközi piacok is elhiszik, hogy képes lesz levezényelni egy olyan brutális kiadáscsökkentési programot, melyet az új nemzeti egységkormánynak kell végrehajtania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


