Rendszerváltás
Vizsgálatot kérnek Rogán Antal feleségének szülőfalujában egy kastély megvásárlása miatt
A Sajó Völgye Tisza Sziget a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalhoz fordult: azt kérik, vizsgálják meg a dédestapolcsányi Serényi-kastély megvásárlásának körülményeit és a műemlék felújításával kapcsolatos folyamatokat.
2026.09.23 08:23ma.huNyílt levélben fordult a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalhoz a Sajó Völgye Tisza Sziget a Dédestapolcsányban található Serényi-kastély ügyében.
A történelmi épület azért is került korábban a sajtó figyelmének középpontjába, mert Dédestapolcsány Rogán Antal feleségének, Obrusánszki Barbarának a szülőfaluja, a kastély tulajdonosi körében pedig olyan üzletemberek jelentek meg, akiket korábbi sajtóbeszámolók a miniszter üzleti, illetve ismeretségi köréhez kapcsoltak.
A mintegy 120 éves, műemléki védelem alatt álló Serényi-kastélyra 2019-ben a Lefkovics György és Sztanó Tamás érdekeltségébe tartozó LeRoy Kft. szerzett vételi jogot. Az épületet végül 2021-ben a Dunai Fedélzet Vagyonkezelő vásárolta meg, amely akkor Fintha-Nagy Ádámot nevezte meg végső tulajdonosként.
Néhány hónappal később ismét tulajdonosváltás történt: a kastély az Arany Sas Vendéglátó Kft.-hez került, amely Lefkovics György és Sztanó Tamás érdekeltsége.
Az épületen azóta jelentős felújítás zajlott. A kastély új tetőt és kéményeket kapott, helyreállították a homlokzatát, a birtokon pedig további építkezés nyomai is láthatók.
A Sajó Völgye Tisza Sziget most azt szeretné, ha az újonnan létrehozott Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal áttekintené az ingatlan történetét.
„A Sajó Völgye Tisza Sziget tagjai ezúton kérik, hogy a fent nevezett dédestapolcsányi Serényi-kastély megvásárlásának körülményeit, valamint a felújítással kapcsolatos terveket és folyamatokat kivizsgálni szíveskedjenek!” – áll a nyílt levélben.
A kezdeményezés önmagában nem jelent szabálytalanságot a kastély adásvételével vagy felújításával kapcsolatban. A Tisza Sziget azt kéri a hivataltól, hogy vizsgálja meg, történt-e olyan körülmény, amely intézkedést indokolhat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Vizsgálatot kérnek Rogán Antal feleségének szülőfalujában egy kastély megvásárlása miatt
- 6:21 Sok halottja van a Japánra lecsapó tájfunnak, több embert még keresnek
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 20:09 Orbán Balázs lemondott parlamenti mandátumáról
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


