Rendszerváltás
Vitézy Dávid: százmilliárd forint értékű vagyon került vissza az államhoz
A kekvákat a Fidesz hozta létre azzal a céllal, hogy "teljesen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon kezeljenek állami pénzeket", míg a kuratóriumokban szinte csak fideszes politikusok voltak.
2026.08.30 10:53MTISzázmilliárd forint értékű vagyon került vissza az államhoz a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) augusztus végével lezáruló felszámolásával a Közlekedési és Beruházási Minisztérium alá rendelt négy alapítvány által - ismertette a tárcavezető vasárnap a Facebook-oldalán.
Vitézy Dávid felidézte, az új Országgyűlés néhány héttel a megalakulása után elfogadta a kekva-rendszer felszámolására vonatkozó törvényt, amely augusztus 31-ével felszámolja ezeket az alapítványokat, a közforrásból származó vagyonuk pedig visszakerül az államhoz.
Az elmúlt két hónapban az egyes alapítványok átvételét a kormány által kijelölt felszámolóbiztosok vezényelték le, a vagyontárgyak pedig a feladatokat átvevő minisztériumokhoz kerülnek - írta.
A Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz a Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány, a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány, a Hauszmann Alapítvány és a Közép-európai Oktatási Alapítvány került; a négy szervezet átvételével 100 milliárd forintnyi vagyon került vissza az államhoz.
Leszögezte, a folyamat mostanra lezárult; nem lesz olyan közfeladat vagy szolgáltatás, amelynek a minősége romlana az új rendszerben, de jelentős mennyiségű állami vagyon használata válik újra átláthatóvá és ellenőrizhetővé.
Vitézy Dávid emlékeztetett: a kekvákat a Fidesz hozta létre azzal a céllal, hogy "teljesen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon kezeljenek állami pénzeket", míg a kuratóriumokban szinte csak fideszes politikusok voltak.
Közölte, az Európai Bizottság régóta kritizálta a kekva-rendszert, amelynek átalakítása az uniós források felszabadításának egyik feltétele volt. Ezt az előző kormány nem volt hajlandó megtenni, a Tisza-kormány azonban alig több mint 3 hónap alatt véget vetett a kekva-rendszernek, visszaszerezte az állami vagyont és hazahozta az uniós forrásokat - írta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


