49 százalék örült Gyurcsány lemondásának
A közvélemény megosztott a parlament feloszlatása ügyében
Egy nappal Gyurcsány Ferenc bejelentése után gyakorlatilag minden magyar választó (95 százalék) hallott arról, hogy a miniszterelnök hajlandó lemondani - közölte a Medián felmérését a Népszabadság hétfőn.
2009.03.23 07:03NépszabadságA lap megbízásából készült, ezer ember telefonos megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás szerint a kormányfő távozási szándékát a relatív többség - 49 százalék - örömmel fogadta, ami sokak szerint megnyitotta a lehetőséget a változások előtt.
A változás véghezvitelét csaknem minden második választó előre hozott választással megválasztott új parlamenttől várja, de közel ennyien voltak azok is, akik szerint nincs szükség a parlament feloszlatására.
A jelenlegi parlamenti erőviszonyokkal számoló forgatókönyvek közül egyértelműen egy párton kívüli szakértő által vezetett új kormány megválasztása a leginkább támogatott.
A válaszadóknak felsorolt személyek közül Bokros Lajos a legismertebb és egyben a leginkább megosztó jelölt: róla mondták a legtöbben azt is, hogy nagyon alkalmas lenne és azt is, hogy egyáltalán nem lenne az.
Összességében Surányi György, egykori jegybankelnök kapta a legjobb "osztályzatot", a felsoroltak (Simor András, Békesi László, Gráf József, Kiss Péter, Bajnai Gordon) közül az MSZP és a Fidesz szavazótáborában is ő a "nyerő" - olvasható a Népszabadságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


