Bulvár
Lottócsoda vagy az utolsó rablás? Egyszerre vittek el minden főnyereményt!
A Szerencsejáték Zrt. szerint a meglepő egybeesés mögött egyszerű valószínűség áll.
2026.04.19 23:00ma.huSokaknak gyanúsnak tűnt, hogy a választások utáni hétvégén egyszerre vitték el a Skandináv lottó, a hatos lottó, az ötös lottó és a Joker főnyereményét is. Az időzítés különösen felkeltette az emberek figyelmét, azonban a Szerencsejáték Zrt. szerint nincs szó semmiféle befolyásolásról.
A vállalat hangsúlyozta, hogy a sorsolások eredményeit semmilyen módon nem lehet manipulálni, az ilyen események pedig bár ritkák, matematikailag lehetségesek. Korábban mindössze kétszer fordult elő hasonló egybeesés, legutóbb 2018-ban.
A háttérben elsősorban a megnövekedett játékforgalom állhat. Minél nagyobb a halmozódó nyeremény, annál többen próbálnak szerencsét, így nő az esélye annak is, hogy valaki eltalálja a nyerőszámokat. Az ötös lottón például most rekordközeli, közel 6,8 milliárd forintos főnyeremény csábította a játékosokat.
A cég számításai szerint az ilyen egybeesés esélye körülbelül 1 a 400-hoz, ami azt jelenti, hogy hasonló esemény átlagosan nagyjából nyolcévente fordulhat elő – feltéve, hogy a jelenlegi forgalmi szint nem változik jelentősen.
A Szerencsejáték Zrt. reagált a találgatásokra is, hogy pont a jelenlegi hatalom bukásával végződő országgyűlési választás után történt ez a véletlen:
"A közösségi médiában terjedő vélekedésekkel kapcsolatban leszögezzük, hogy sorsolásaink hatóság által ellenőrzött körülmények között, közjegyző jelenlétében, hitelesített eszközökkel zajlanak; működésünk független szervek által is rendszeresen vizsgált. A sorsolási események eredményét semmilyen módon sem lehet befolyásolni, a nyertes számokat kizárólag a sorsolás eredménye dönti el, ami minden tekintetben, bármikor ellenőrizhető. A sorsolások tisztasága a Szerencsejáték Zrt. számára kiemelten fontos, erre mindig is különösen nagy hangsúlyt fektettünk".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:03 Pánik és menekülés a Fehér Ház vacsorájáról - videó
- 7:01 Így rongyolt át a szünetelő testőrökön a Trump-merénylő - videó
- 6:48 Lövöldözés a Fehér Ház vacsoráján, Trumpot és más vezetőket kimenekítettek - videó
- 19:09 Magyar Péter szerint az oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki az országból a magyar emberek pénzét
- 10:14 Oroszországban már be is adták az első betegnek a forradalmi rákvakcinát
- 8:11 Hirtelen egy egész kacsacsalád termett a budafoki medencében - gyors segítség mentette meg a kicsiket
- 7:38 Atomháborús főpróba Európában? Franciaország és Lengyelország Oroszország ellen gyakorol
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


