Bulvár

Lottócsoda vagy az utolsó rablás? Egyszerre vittek el minden főnyereményt!

A Szerencsejáték Zrt. szerint a meglepő egybeesés mögött egyszerű valószínűség áll.

2026.04.19 23:00ma.hu

Sokaknak gyanúsnak tűnt, hogy a választások utáni hétvégén egyszerre vitték el a Skandináv lottó, a hatos lottó, az ötös lottó és a Joker főnyereményét is. Az időzítés különösen felkeltette az emberek figyelmét, azonban a Szerencsejáték Zrt. szerint nincs szó semmiféle befolyásolásról.

A vállalat hangsúlyozta, hogy a sorsolások eredményeit semmilyen módon nem lehet manipulálni, az ilyen események pedig bár ritkák, matematikailag lehetségesek. Korábban mindössze kétszer fordult elő hasonló egybeesés, legutóbb 2018-ban.

A háttérben elsősorban a megnövekedett játékforgalom állhat. Minél nagyobb a halmozódó nyeremény, annál többen próbálnak szerencsét, így nő az esélye annak is, hogy valaki eltalálja a nyerőszámokat. Az ötös lottón például most rekordközeli, közel 6,8 milliárd forintos főnyeremény csábította a játékosokat.

A cég számításai szerint az ilyen egybeesés esélye körülbelül 1 a 400-hoz, ami azt jelenti, hogy hasonló esemény átlagosan nagyjából nyolcévente fordulhat elő – feltéve, hogy a jelenlegi forgalmi szint nem változik jelentősen.

 A Szerencsejáték Zrt. reagált a találgatásokra is, hogy pont a jelenlegi hatalom bukásával végződő országgyűlési választás után történt ez a véletlen:

"A közösségi médiában terjedő vélekedésekkel kapcsolatban leszögezzük, hogy sorsolásaink hatóság által ellenőrzött körülmények között, közjegyző jelenlétében, hitelesített eszközökkel zajlanak; működésünk független szervek által is rendszeresen vizsgált. A sorsolási események eredményét semmilyen módon sem lehet befolyásolni, a nyertes számokat kizárólag a sorsolás eredménye dönti el, ami minden tekintetben, bármikor ellenőrizhető. A sorsolások tisztasága a Szerencsejáték Zrt. számára kiemelten fontos, erre mindig is különösen nagy hangsúlyt fektettünk".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.