Nem zárkózik el a személyes feladat elől
Bokros Lajos elvállalná a kormány vezetését
A Horn-kormány volt pénzügyminisztere ezt újságírói kérdésre válaszolva mondta el szombaton Gyöngyösön. A kérdést már annak tudatában tették fel neki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán.
2009.03.21 12:23MTI"Ha a felelős magyar Országgyűlés engem, vagy mást felkér arra, hogy egy válságkormányt vezessek, a magam részéről állok elébe" - fogalmazott a gazdasági szakember a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján, aki arról is beszámolt, hogy a közgazdasági tanácskozást követően részt vesz az MSZP kongresszusán, s ezt természetesen - mint mondta - "nem titkos megfigyelőként" teszi.
Hangsúlyozta: nem zárkózik el a személyes feladat elől, hiszen az "írástudók kötelessége", hogy használják, ha van a tarsolyukban valami, amivel hozzá tudnak járulni az ország felemelkedéséhez. Ugyanakkor világossá tette: nem az az érdekes, amit személyesen gondol, hanem az, hogy az Országgyűlésben helyet foglaló 4 vagy 5 párt miben tud megegyezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


