Nyilvános helyzetértékelő a népszavazás kapcsán
Frakció-, és elnökségi ülés: Orbán Viktor beszédet mond ma
A hétfői frakcióülés előtt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyilvános beszédet mond. Szintén hétfőn kezdődik meg a párt három napos elnökségi ülése Debrecenben.
2008.01.28 09:15MTIFrakcióülést tart hétfőn a Fidesz, a tanácskozás elején Orbán Viktor pártelnök nyilvános beszédet mond. A délelőtt kezdődő ülésen a Fidesz elnöke helyzetértékelőt tart a népszavazás kapcsán. Az azt követő zárt ülésen szintén a népszavazás lesz a téma – közölte Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője.
Orbán Viktor most először tart nyilvános helyzetértékelőt azóta, hogy a múlt héten Sólyom László köztársasági elnök március 9-re kitűzte a referendum időpontját. A pártelnök az államfő bejelentését követően rövid nyilatkozatában csak annyit mondott: a magyar demokrácia szégyene, hogy ennyi évvel a rendszerváltás után egy évig kell harcolni egy alkotmányos jog érvénysüléséért, ezért örül annak, hogy Sólyom László a lehető legrövidebb időn belül kitűzte a népszavazás időpontját.
Szintén ide kapcsolódó hír, hogy a háromnapos elnökségi ülést tart szintén hétfőtől Debrecenben. A legnagyobb ellenzéki párt vezetői két héttel ezelőtt Siófokon tanácskoztak háromnapos elnökségi ülésen. A fő téma várhatóan a népszavazás lesz, amelyet március 9-re tűzött ki Sólyom László köztársasági elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


