Ma is cselekedni kell
Kiss Péter: 1848 szereplői nemcsak arról beszéltek, ki a hibás
1848 márciusának szereplői nemcsak arról beszéltek, ki a hibás, kinek kell kezébe venni az irányítást, átfogó politikai programjuk volt és a haza védelmében cselekedtek - fogalmazott Kiss Péter kancelláriaminiszter.
2009.03.15 13:05MTI - Fotó: mszp.hu1848 márciusának szereplői a tettek emberei voltak, és nemcsak arról beszéltek, hogy ki a hibás, kinek kell kezébe venni az irányítást, hanem átfogó politikai programjuk volt, és a haza védelmében cselekedtek - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter vasárnap a XV. kerületben, Rákospalotán tartott ünnepi megemlékezésen.
A miniszter kiemelte, hogy ma is cselekedni kell.
"Nekünk ma az a dolgunk, hogy a válságos helyzetben megoldásokat találjunk, s azokat alkalmazzuk is. Tudnivaló, hogy ma nemhogy negyed évszázad, de negyedév sem áll rendelkezésünkre a cselekvésre. Ez azonban nem ment fel a körültekintés, az átgondoltság követelménye alól. Persze kell mérlegelnünk a szükséges lépések hatásait, várható következményeit, de nem ígérhetjük, hogy nem lesznek érdeksérelmek, mert lesznek" - fogalmazott a kancelláriaminiszter, hozzátéve, amit meg lehet védeni az eddigi vívmányainkból, azt kötelességünk megvédenünk.
Kiss Péter azt mondta, a mai választott vezetőknek, a teljes politikai elitnek az a dolga, hogy olyan válságkezelő megoldásokat válasszon, amelyek nem a hatalom birtoklásának jövőjéről, hanem a haza jövőjéről szólnak.
Fontosnak nevezte, hogy az állampolgárok is megértsék, utat kell engedjenek a változásnak - tette hozzá. Beszédében Kiss Péter úgy fogalmazott, hogy a forradalom és szabadságharc talán még nagyobb és tartósabb sikereket aratott volna, ha sikerül megtalálni a módját a nemzetiségekkel közös együttműködésnek, összefogásnak.
Emlékeztetett, Magyarország roma közössége tevőleges és hazafias szerepet játszott a forradalomban, ők is a hazájukért harcoltak. El kell fogadni, hogy ez a haza az ő hazájuk is, hogy Magyarország mindannyiunké - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


