Közlekedés
A Volánbusz felméri az utazási szokásokat, az utazók igényeit
A társaság számos fejlesztést hajtott végre az elmúlt években.
2024.02.24 10:35MTIA Volánbusz szolgáltatásai fejlesztése érdekében kérdőívvel méri fel az utazási szokásokat és azt, hogy az emberek milyen fejlesztéseket látnának szívesen a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben - közölte a Volánbusz Zrt.
A közlemény szerint a Volánbusz folyamatosan figyel arra, hogy szolgáltatása minél magasabb színvonalú legyen, ennek részeként az utazási komfort és az utasbiztonság fontos szempont.
A társaság ennek érdekében számos fejlesztést hajtott végre az elmúlt években - hangsúlyozták.
A közlemény szerint példa erre a MÁV-VOLÁN-csoport jármű-fiatalítási programja is, amelynek keretében már 2500 új autóbusz érkezett meg, az elmúlt 5 évben a csaknem 6000 darabos járműállományuk pedig több mint 40 százalékát cserélték le.
Arra is kitértek, hogy több térségben átfogó menetrendi módosítást valósítottak meg, amely révén a menetrend a korábbiaknál hatékonyabb, összehangoltabb lett.
A kérdőív elérhető a társaság honlapján, azt március 31-ig lehet kitölteni. A kitöltők között utazási utalványokat és ajándékcsomagokat sorsolnak ki - írták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06