"Egy hónapig várjon!"
Egyelőre nem lép ki az MDF-ből Olajos Péter
Egyelőre nem lép ki az MDF-ből Olajos Péter, mert az utóbbi napokban felmerült az előre hozott országos gyűlés szükségessége, és többen kérték tőle, hogy legalább egy hónapig várjon párttagsága megszüntetésével.
2009.03.11 17:51MTIAz MDF európai parlamenti (EP-) képviselője ezt szerdán közölte az MTI tudósítójával Strasbourgban. Mint hozzátette, párttisztségeiről lemondott, illetve lemond, és "egyszerű MDF-tagként" megvárja, amíg a végső döntést meghozzák.
A szombati bejelentéssel - mint fogalmazott - "segélykiáltást" akart hallatni, elhatárolódva attól az irányváltástól, amelyet a párt elnöksége javasolt, és amelyet a választmány csekély többséggel ugyan, de jóváhagyott. Az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy ez a segélykiáltás "célt ért".
Utalt Csáky András hasonló lépésére, és hozzátette: az egész országban szervezkedés indult, Boross Péter meghirdette az előrehozott országos gyűlés szükségességét, amely gyűlésen dönteni kellene az MDF irányváltásának ügyében.
Maga Boross Péter az irányváltás elutasítását javasolta, "illetve az elnökváltás szükségszerűségét is felvetette" - mondta Olajos.
Mindez - tette hozzá - őt most arra indítja, hogy eleget téve többek javaslatának, egyelőre kivár az MDF-ből való kilépéssel. Vár még akár egy hónapot is, mert - jegyezte meg - "nincs, ami sürgessen".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


