Honvédelem
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: NATO-hadgyakorlatot tart Magyarország novemberben
A Magyar Honvédség katonai műveleteket hajt végre az ország több pontján, erősítve a együttműködését a civil közigazgatással.
2023.11.02 18:25MTIA Magyar Honvédség "Adaptive Hussars 23" elnevezéssel, a NATO-erők részvételével többnemzeti, országos hadgyakorlatot tart novemberben, amelyen az ország védelmi képességeit teszteli - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter közlése szerint a következő hetekben a Magyar Honvédség katonai műveleteket hajt végre az ország több pontján, erősítve a együttműködését a civil közigazgatással.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben idézte a tárcavezetőt, aki kiemelte: a veszélyek korát éljük, háború, illegális migráció és azzal együtt terrorveszély sújtja Európát.
A magyar kormány számára a béke megőrzése, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, amit a jól kiképzett honvédség tud garantálni, ezért a Magyar Honvédség vezérkari főnökével, Böröndi Gábor vezérezredessel közösen, "Adaptive Hussars 23" néven a korábbiaknál jóval átfogóbb gyakorlatot rendelt el - fogalmazott a miniszter.
A HM közleménye szerint nemzetközi gyakorlat keretében az ország számos helyszínén, november 2-26. között a fő- és mellékútvonalakon megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani.
A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlopba nem hajthat be civil gépkocsi, ezért a biztonságos haladást kísérőjárművek biztosítják - írták a közleményben.
A minisztérium arra kérte a közlekedőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.
A hadgyakorlat aktuális folyamatáról a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatni fogja a lakosságot - írták, egyúttal megköszönve a hadgyakorlattal járó esetleges közlekedési és egyéb kellemetlenségekért a lakosság megértését és türelmét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06