"Közös tavaszunk" lesz?

Kormányszóvivő: több új rendezvény lesz a március 15-i ünnepségsorozat keretében

Több új rendezvény is várja az érdeklődőket a budapesti március 15-i ünnepen, a hétfőn elkezdődő rendezvénysorozat a "Március 15 - Közös Tavaszunk" elnevezést viseli - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján.

2009.03.09 13:02MTI

Budai Bernadett elmondta: az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékezve március 9-től 14-éig, délutánonként 4 és 7 óra között Budapest forgalmasabb csomópontjain "Megelevenedő ,48" címmel élő "szoborcsoportot" láthatnak a járókelők.

Minden nap más helyszínen nézhetik meg a járókelők a "szoborcsoportot", hétfőn például a Deák téren -
tette hozzá a szóvivő.

A történelmi játszóház elnevezésű program március 10-én indul és huszárkiállítással, huszárbemutatóval, toborzó programmal várja a gyermekeket a Nemzeti Múzeum kertjében - tette hozzá Budai Bernadett. A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy március 14-ig minden nap 10-től 18 óráig tart nyitva a játszóház, amelyben a gyermekek megismerhetik az 1848-as események kiemelt szereplőit, a korszak tárgyi emlékeit és "zöld huszárokkal" is találkozhatnak, utóbbiak a környezetvédelem fontosságára hívják fel a gyermekek figyelmét. Budai Bernadett elmondta, hogy az ünnepi szabadtéri műsor a Nemzeti Múzeum lépcsőin március 15-én, délelőtt 11 órától kezdődik kétszáz táncos közreműködésével.

Hozzátette: a főbb szerepekben idén Dobó Katát, Fullajtár Andreát, Nyári Oszkárt, Simon Kornélt és Egyházi Gézát láthatják az érdeklődők. A forradalom és szabadságharc ismert férfialakjainak bemutatása mellett az idén szerepet kapnak a forradalom női alakjai is, így például Szendrey Júlia, Teleki Blanka vagy Leővey Klára - közölte a kormányszóvivő. A szóvivő kiemelte: a Lánchíd március 15-én 10.00 és 18.00 óra között alakul át a „Forradalom hídjává”, amelyen átkelve a Roosevelt térig 12 interaktív állomáson keresztül a Szabadság 12 pontja elevenedik meg felidézve a forradalmi nap eseményeit.

A Roosevelt téren pedig a honvédsereg 1849-es dicsőséges tavaszi hadjáratának hadi táborába nyerhetnek bepillantást a látogatók a Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség közreműködésével - derült még ki a tájékoztatón. A hivatalos állami megemlékezések idén is március 15-én délelőtt fél tízkor a zászlófelvonással és a Kossuth Emlékmű koszorúzásával kezdődnek - mondta el Budai Bernadett, aki közölte: a Kossuth-díjakat és a Széchenyi-díjakat a Parlament Kupolatermében adják át délután egy órától. Budai Bernadett elmondása szerint este 8 órakor kezdődik az ünnepi díszelőadás a Művészetek Palotájában, itt adják át a kormány által 2008-ban alapított Márciusi Ifjak, valamint a Kiváló, Érdemes, illetve Babérkoszorús Művész díjakat is.

Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő elmondta: Gyurcsány Ferenc kormányfő részt vesz a március 15-i délelőtti zászlófelvonáson, a Kossuth-díjak és a Széchenyi-díjak délutáni átadásán, valamint Művészetek Palotájában tartandó díszelőadáson.

Arra a felvetésre, hogy a kormány számít-e rendbontásra, Budai Bernadett elmondta, hogy március 15-én az érintett illetékes szervek képviselőnek részvételével egész nap ülésezni fog az operatív törzs.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.