"Nem söprik le az asztalról"
A Reformszövetség javaslatairól egyeztetnek a frakcióvezetők
A Reformszövetség javaslatairól egyeztetnek ma délelőtt a parlamenti pártok frakcióvezetői, miután valamennyi párt elfogadta Kóka János erre irányuló kezdeményezését.
2009.02.26 08:06MTIKóka János, az SZDSZ frakcióvezetője az MTI-nek szerdán azt mondta, hogy "ma az egész nemzetközi sajtó Magyarország problémáival foglalkozik. Erről ír a Financial Times, az Economist. Erre figyelmeztet a Le Monde. A kialakult helyzetben nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy egy ilyen minőségű koncepciót egyszerűen lesöpörjünk az asztalról."
Emlékeztetett arra, hogy az MDF és az SZDSZ már jelezte: támogathatónak tartja a Reformszövetség szakértőinek javaslatait. Hozzátette, hogy a két nagy párt egyelőre elutasítóan nyilatkozott a csomagról. A Reformszövetség összesen 1.325 milliárd forinttal csökkentené az állami jövedelemelvonást 2013-ig, azzal, hogy a versenyképesség javítása és a növekedés gyorsítása érdekében a jelenlegi 50 százalékos költségvetési centralizáció 8 százalékpontos csökkentését javasolja.
További 1.000 milliárdos egyensúlyjavulást eredményezne az államháztartási kiadások javasolt befagyasztása. A Reformszövetség szerint az elmúlt 18 év jövedelemelosztó politikája helyett a növekedést serkentő, versenyképességet központba állító politikára van szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


