A külügyminiszter a saját véleményét mondta el
A Fidesz szerint Göncz Kinga lejáratta az országot
A Fidesz szerint Göncz Kinga a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával (KMKF) kapcsolatos nyilatkozatával lejáratta az Országgyűlést és a magyar diplomáciát - mondta Németh Zsolt (Fidesz) hétfői interpellációjában.
2009.02.23 15:32MTINémeth Zsolt (Fidesz) szerint Göncz Kinga a Magyar Köztársaság külügyminisztereként nem tett mást egy februári nyilatkozatával, mint hogy gyengítette a magyar Országgyűlés tárgyalási pozícióját, valamint - nem először - lejáratta az ország diplomáciai hitelességét.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy Göncz Kinga február 17-én úgy nyilatkozott: érdemes lenne felülvizsgálni a KMKF-ről szóló országgyűlési határozatot. A fideszes politikus szerint a miniszter erről a kérdésről előtte nem konzultált sem az Országgyűlés vezetőivel, sem pártjaival, sem a határon túli magyar szervezetekkel.
Németh Zsolt szerint a fórum a nemzetközi joggal tökéletes összhangban működik, az azzal kapcsolatos szlovák kifogások pusztán politikai jellegűek. Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára válaszában elmondta, hogy Göncz Kinga nyilatkozata személyes állásfoglalásnak tekintendő. Hozzátette: a kormányzat támogatja a KMKF működését, annak létrejöttét és tevékenységét hasznosnak tartja. Németh Zsolt a választ nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 184 igen, 165 nem szavazattal és 16 tartózkodás mellett elfogadta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


