27 osztály szűnik meg
Elbocsátás várható Miskolc oktatási intézményeiben
Intézmények összevonásával, a csoportok számának csökkentésével, kollégiumok megszüntetésével, több mint 150 pedagógus és egyéb dolgozó elbocsátásával spórol a miskolci önkormányzat amiatt, hogy az oktatásra 400 millió forinttal kevesebb jut az idén.
2009.02.23 11:31észak-magyarországErről írt hétfői számában az Észak-Magyarország.
A változásokról szóló előterjesztést március 5-én tárgyalja a közgyűlés. Mókáné Hallók Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal közoktatási osztályának vezetője a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az országosan is megfigyelhető gyermeklétszám-csökkenés Miskolcon is tapasztalható. Az óvodai ágazatban integrációval és csoportcsökkentéssel kívánnak megtakarításokat elérni, az általános iskolákban pedig tanulócsoportokat szüntetne meg az önkormányzat, összesen tizennyolcat.
Fejlesztés is várható: két általános iskolában esti tagozaton tanulhatnak majd azok a 35 év alatti, halmozottan hátrányos helyzetű emberek, akiknek nincs általános iskolai végzettségük, de a szociális törvény változása miatt ezt kötelező lesz megszerezniük.
Ez összesen 4 osztállyal jelent többet. A középiskolákat is főleg a tanulócsoportok csökkentése jellemzi: nappali és levelező tagozaton 27 osztály szűnik meg, az esti tagozaton viszont 2 csoporttal több lesz.
Az elbocsátásra váró pedagógusok és egyéb dolgozók létszámában benne van a karbantartói hálózat átszervezése miatti szűkítés, valamint az, hogy a Miskolci Sportiskola nonprofit kft. formájában működik tovább - olvasható a napilapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


