Vad számok mindenki szájából
Gyurcsány: katasztrófapopulizmus alakult ki
Gyurcsány Ferenc szerdai blogbejegyzése szerint a szociális és az adópopulizmus után mostanra "katasztrófapopulizmus" alakult ki, ami arról szól, hogy "ki tud még vadabb számokat mondani" a világgazdasági válság kapcsán.
2009.02.18 18:08MTIA miniszterelnök blogbejegyzésében úgy vélekedett: ebben a korábbi elemzői tévedéseknek is szerepük van, hiszen miután a jóslataik rendre nem jöttek be - mert valóban egyre rosszabbak a számok -, ezért úgy lehet menekülni a későbbi szembesítéstől, a kudarctól, ha jó előre nagy számot mond az ember.
Igaz, az elmúlt hónapok történései alapján valóban nehezen megjósolható, hol van ennek a válságnak a vége, és mi az igazi mélysége - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc kitért arra: a kormány számára még nyitott kérdés, hogy a várakozásait mihez igazítsa. "Bármilyen számot mondunk, annál mindig lehet rosszabbat mondani", ezért aztán a kormány elég konzekvensen mindig abból indul ki, hogy a jegybank, az Európai Unió, esetleg a Valutaalap hivatalos előrejelzéseit kell alapnak tekinteni, meghallgatva persze az elemzőket is, és odafigyelve a világra - írta blogjában a miniszterelnök.
A kormányfő szerint ha a világra figyelünk, akkor van egy-két rendkívül kedvezőtlen jel. Ide sorolta többek közt azt, hogy mára már több elemző azt állítja, hogy a német gazdaság teljesítménye legalább 3 százalékkal fog csökkenni, ami Magyarországnak nagyon rossz hír, hiszen a gazdaságunk leginkább a némethez kötődik, mivel exportunk jelentős része oda irányul.
"Szigorú idők jönnek.
Szigorú időben egy parancs van: határozott és kemény cselekvéssel vezetni ki az országot a válság legviharosabb vizeiről, és közben készülni a jövőre. Ez az, amit tenni kell, és ez az, amit teszünk! Határozottság kell, de bigottság nélkül, azaz kompromisszumkészségre is szükség van mindezekhez" - olvasható Gyurcsány Ferenc blogjában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


