"Új alapokon kell gondolkodnia"
Függetlenként folytatja munkáját Juhász István a pécsi közgyűlésben
Függetlenként folytatja munkáját a pécsi közgyűlésben Juhász István szocialista képviselő, miután a közgyűlés felmentette tisztségeiből csütörtökön. Erről a városatya tájékoztatta az MTI-t.
2009.02.12 18:10MTI"A szavazás nyilvánvalóvá tette számomra, hogy sem a szakmai, sem a politikai munkámra a pécsi szocialista frakció nem tart igényt a jövőben. Sajnálom a kialakult helyzetet, önkormányzati munkámat a jövőben önálló, független képviselőként kívánom ellátni, melyre a felhatalmazást a választóktól kaptam" - írta Juhász István közleményében.
A politikust az MSZP-SZDSZ többségű közgyűlés a szocialista frakció javaslatára fosztotta meg gazdasági bizottság elnöki posztjától, valamint költségvetési bizottsági tagságától. Az MSZP városi frakciója múlt szombaton tájékoztatta az MTI-t, hogy visszahívja tisztségeiből Juhász Istvánt.
A döntést a frakció nem indokolta, Juhász István pedig azzal magyarázta, hogy képviselőtársai szerint ő terjeszti a sajtóban a napokban megjelent információkat, amelyek szerint függetlenként indulna Pécs Tasnádi Péter halálával megüresedett polgármesteri posztjáért. A politikus hangsúlyozta, hogy ez nem így van, ezeket a híreket cáfolta, de a frakció tagjai mégis ezt feltételezték róla. Sajtóhírek szerint Juhász István egyezséget kötött a Fidesszel a közelgő pécsi időközi polgármester-választással összefüggésben.
Ennek lényege, hogy indulásával megosztaná a baloldali szavazókat, nagyobb esélyt adva a Fidesz jelöltjének, Páva Zsoltnak, akitől alpolgármesteri tisztséget kapna cserébe, ha további két szocialista közgyűlési tagot is maga mellé állít a frakcióból. E nélkül ugyanis hiába lenne a városnak fideszes polgármestere, a közgyűlésben megmaradna a MSZP-SZDSZ többség.
Juhász István szombaton az MTI-nek megjegyezte ugyanakkor, hogy "mostantól új alapokon kell gondolkodnia", és "bár mindez idáig nem is volt kérdés", a történtek után az is elképzelhető, hogy elindul az időközi polgármester-választáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


