Befürdött a BGYH
Pályázati botrányok a fővárosi fürdővállalatnál
Eredmény nélkül zárult a fővárosi fürdők beléptetőrendszereinek kiépítésére meghirdetett pályázat. Információk szerint egy másik, a fürdők üzemeltetésére kiírt hatmilliárd forint értékű pályázat körül szintén titkolózás folyik.
2009.02.11 06:48Magyar Nemzet OnlineA Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-t (BGYH) csaknem hétmillió forintra büntette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert több ponton megsértette a közbeszerzésről szóló törvényt a beléptetőrendszerek megvásárlásáról szóló, másfél milliárd forintos pályáztatásnál.
Az új tenderrel kapcsolatos titkolózást a társaságnál azzal indokolták, hogy az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót külön hirdetményben teszi majd közzé a Közbeszerzési Értesítőben.
A Magyar Nemzet szerint egy másik, a fürdők üzemeltetésére kiírt hatmilliárd forint értékű pályázat körül szintén titkolózás folyik; ebben az esetben ismét nem nyílt pályáztatásról van szó. Lapértesülések szerint Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója, Mesterházy Ernő volt cége is pályázott - jegyzi meg a napilap.
A Magyar Nemzet által megkérdezett szakember azt mondta: az üzemeltetést saját szakembereket alkalmazva fele összegből meg lehet valósítani. Biztos vagyok benne, hogy valaki az öt év alatt hárommilliárd forintot zsebre tesz - szögezte le a lapnak Kovacsics Tibor, a Rába Quelle fürdő vezérigazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


