Ellentmondásos eredmények a mezőgazdaságban
Százötven milliárd forintnyi pályázati forrás a gazdáknak az idén
Késik a mezőgazdaságban a beruházási típusú támogatások eljuttatása a termelőkhöz, ezért a 2009-es év legnagyobb feladata, hogy az előirányzott 150 milliárd forintos pályázati forrást mihamarabb kifizessék a gazdálkodóknak.
2009.02.06 17:15MTIMindezt Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára közölte az MTI-vel egy pénteken megtartott szakmai fórumon, Nyíregyházán. Gőgös Zoltán elmondta: az összesen 620 milliárd forintos fejlesztési összegből tavaly 405 milliárdot kaptak meg a termelők papíron, a tényleges kifizetés azonban ennek töredéke, mindössze 52 milliárd forint volt.
Rengeteg pénz van az ágazatban, ennek realizálásával vannak bajok, ezeket szeretnénk előbb kifizetni, így várhatóan a második félév végén indulhatnak el a gépfejlesztési pályázatok és a leader programok - tette hozzá. Új pályázatokat nem tervez kiírni a minisztérium .
Az államtitkár szerint 2009-ben a beruházások területén lesz visszaesés, mivel a bankok nagy része a gazdasági válság miatt kivonult az ágazatból, így nem lesz elérhető a 20 százalékos pénzintézeti finanszírozás. Ez a környezetvédelmi és fejlesztési kötelezettségű projektekre lehet negatív hatással, a legfontosabb feladat tehát, hogy ezt a beruházási likviditási hiányt kezeljük - fűzte hozzá.
A pénzügyi gondok ellenére az idén exportkiesésre nem számít a magyar agrárium, és az élelmiszerfogyasztás sem csökken a válság ellenére. Az üzletkötések intenzíven beindultak, a zöldség- és kertészeti ágazat előtt perspektivikus jövő áll - mondta az államtitkár.
Gőgös Zoltán a mezőgazdaság tavalyi eredményeit ellentmondásosnak nevezte, míg termelésmennyiségben jók voltak a mutatók, addig az értékesítési árak hagytak némi kívánnivalót maguk után.
A gondok ellenére komolyan kivette a részét a nemzeti össztermékből a mezőgazdaság - fogalmazott az FVM államtitkára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


