A miniszter Berlinben szólalt fel
Draskovics: A rendőrség következetesen végrehajtja az elmúlt napok döntéseit
A magyar rendőrség következetesen végrehajtja az elmúlt napokban hozott döntéseket, s garantálja az erőteljesebb rendőri jelenlétet az országnak azokon a területein, ahol a közterületi bűnözés alakulása ezt indokolta - tájékoztatta az MTI-t kedden Draskovics Tibor.
2009.02.10 16:55MTIAz igazságügyi és rendészeti miniszter Berlinben felszólalt az Európai Unió rendőri bűnüldöző szerve, az Europol 12. kongresszusán. Javaslatot tett az egységes bűnüldözés feltételeinek megteremtésére az EU-ban, ami távlatokban elvezethet a büntetőjog, illetve a büntetőeljárás harmonizációjához, vagy legalábbis részbeni egységesítéséhez.
A belső biztonság, elsősorban a bűnözés elleni harc területén jelentkező kihívásokra csak akkor adható jó válasz, ha azok európai uniós szinten születnek - hangsúlyozta Draskovics, aki szerint ugyanazt az elvet kell érvényesíteni Európa egészében.
Minden bűncselekményt egyértelmű felelősségre vonásnak kell követnie, akkor is, ha valaki nem a saját országában követi el a bűncselekményt, s akkor is, ha nem saját országában vagy a bűncselekmény elkövetésének helyszínén találkozik a hatóságokkal.
A miniszter úgy ítélte meg: mivel a büntetőjog minden országban eltérő, a büntetőeljárás országonként különböző, s a rendőrségek különböző eljárási szabályok szerint működnek, az együttműködés rendkívül nehézkes.
Draskovics a kongresszuson tájékoztatást nyújtott a magyarországi helyzetről, részben a Veszprémben történtek időszerűsége kapcsán, részben pedig azért, mert a történtek nyomán is jól látszik az, miként válik a bűnözés és a bűnüldözés egyre nemzetközibbé.
Emlékeztetett, hogy a veszprémi bűncselekmény áldozatai három országból kerültek ki, elkövetői magyarok voltak. A rendőri együttműködés eredményeként a gyanúsítottak közül kettőt Ausztriában fogtak el, elfogásukat alapvetően térfigyelő kamerák, illetve a mobiltelefon nyújtotta lehetőségek biztosították.
Mindez bizonyítja, hogy a rendőri munka egyre nemzetközibbé válik, és aláhúzza a különböző országok rendőrségei közötti közvetlen és operatív összeköttetés szükségességét.
A miniszter hangsúlyozta, hogy javaslatával a hathatósabb bűnüldözést kívánta előmozdítani. Emlékeztetett arra: Magyarország 2011-ben fél éven keresztül az unió soros elnöki tisztét tölti be. "Már készülünk arra, hogy milyen programot állítunk össze az elnökség időszakára" - jelentette ki Draskovics, hozzátéve: amennyiben mostani kezdeményezése pozitív visszhangra talál a tagállamok körében, akkor a javaslat 2011-es elnökség alatt juthat el a célig. Jacques Barrot uniós igazságügyi biztos beszédében hangsúlyozta, hogy a különböző bűnüldözési célokat szolgáló adatbázisokat össze kell kapcsolni Európában, hozzáférést kell biztosítani egymás hatóságai számára ezekhez az adatbázisokhoz, legyen szó akár a gépjárművek, akár a DNS-profilok, akár az ujjlenyomatok nyilvántartásáról. A magyar igazságügyi és rendészeti miniszter délután Berlinben külön is tárgyalt Wolfgang Scha:uble belügyminiszterrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


